„Ami épület és ember között van”

Kovács Dánieltől, a hg.hu főszerkesztőjétől származik a címben szereplő, tájépítészetről szóló definíció.

Herczeg Ágnes laudációja

(élőbeszéd alapján emlékezetből készített, kiegészített, írásos változat)

„Kicsit úgy érzem magam, mint a vizsgázó, aki kihúzta a legnehezebb tételt. Herczeg Ágnest kell laudálnom, nehéz helyzetben vagyok. Na, nem azért, mert Ágit nem lehet dicsérni, hanem azért, mert nehéz megtalálni a méltó szavakat hozzá. Mivel az Év Tájépítésze Díj gáláján vagyunk és nem az Év Tájépítészeti Munkájának gáláján, úgy gondoltam, ebben a helyzetben elsősorban magáról a Tájépítészről, Herczeg Ágnesről fogok beszélni. Mivel én magam csak építész vagyok, és nem értek a tájépítészethez, megkerestem Ágit, és megkértem, hogy meséljen magáról, és arról, amit csinál.

Ági több évtizede van a szakmában, először saját maga is fizikai munkát végzett, tevőlegesen dolgozott. Később kivitelezéseket vállalt, amiket ő szervezett és irányított, így nyugodtan kijelenthető, hogy ismeri a szakma minden csínját-bínját.

Sajátos felfogása van magáról a tervezésről. Azt vallja, a tervező számára a legfontosabb, hogy élő kapcsolatba kerüljön a hellyel, ahova dolgozik. Hely és alkotó kapcsolata nélkül nem jöhet létre értékes alkotás. Aki érzékeny, tudja és észleli: a hely, ahol éppen vagyunk, karakterében különbözik minden más helytől. Nincsen két egyforma táj, és ez nemcsak a külsőségekre vonatkozik. Nem lehet véletlen, hogy eltérő az adott helyen élő emberek, népek lelkivilága egymástól: hatással van rájuk a hely, ahol élnek. Ha a tervező szembesül egy feladattal, műveltsége, világnézete, a rendelkezésére álló ismeretek és belső érzékenysége segítségével képessé válik arra, hogy kapcsolatba kerüljön a hellyel. A megértéshez segít az is, amit éppen lát maga előtt. A helyszínen álló építészeti, tájépítészeti alkotások szellemi tartalma, és fizikai állapota is biztos üzenetet tartalmaz a hely karakteréről, pillanatnyi állapotáról. Az ott élőkkel beszélgetve az alkotó megértheti, mi foglalkoztatja őket, éppen milyen lelki és mentális helyzetben vannak. Érdemes ismerni a hely történelmét is. Tudni róla, volt-e „virágkora”, és ha igen, mikor és miért. Ezeknek a szálaknak a megértése és megismerése, ha a feladatot igazán komolyan vesszük, egy irányba fognak mutatni, arra, amit csinálnunk kell.

A tájépítész a térrel és az idővel is dolgozik, az elemek elhelyezésénél a kettő kapcsolatára figyel. Ha a térben haladunk, jelenlétünkkel és mozgásunkkal változik a helyszín, rögtön megjelenik az idő.

Ági komolyan veszi a tájépítészet elméleti részét: itt van a kezemben például az egyik könyve, ami a kora reneszánsz itáliai és magyar kerteket hasonlítja össze, komoly tudományos munka. Ági azt vallja, az igazi alkotás kérdéseket tesz fel, méghozzá olyanokat, amikre a válaszokat nem mindig gondoljuk végig szívesen: miért is jöttünk a világra, vagy éppen, hogy szabadok vagyunk-e? Ezen kérdések mellett esetlegessé válnak az aktuális trendek. Az alkotásnak helyt kell állnia a holnapban is, és kapcsolatban kell legyen a tegnappal. Ezért kell a hely lényegére figyelni, ezért kell élő kapcsolatba kerülni vele.

Ennek a hozzáállásnak a gyümölcse például a balatonfüredi munka, ezért vállalta Ági a saját felelősségére és akaratából, hogy ivókutakba vezessék a helyi savanyúvizet. Balatonfüredről kevesen tudják ma már, hogy a kiegyezést követően európai hírű fürdőváros volt, és a neve is innen ered. Nemcsak a Balatont használták hideg vizes gyógyvízként, a már említett savanyúvizekre is komoly fürdőkultúra települt. Ide jártak a kor szellemi nagyságai, Balatonfüred volt nyaranta az ország szellemi központja. Ági vallja, hogy Füred akkor lehet sikeres, ha tud meríteni ebből a múltból. A munka befejeződött, Balatonfüred pedig azóta, Áginak is köszönhetően, számos rangos díjat nyert.

A tájnak szerves részét adják az ott élők, akiket be kell vonni az őket is érintő tájépítészeti munkákba. Az említett élő kapcsolat is nagyobb eséllyel jön létre, ha nemcsak egyénként, hanem csapatban keressük. Herczeg Ági vezetésével 10 éve zajlanak Székelyföldön a fürdőépítő kalákák, amiknek történetéről szintén könyvet adtak ki. A könyv belső borítóján ezernél is több név szerepel, azoknak a nevei, akik szervezett formában részt vettek a kalákákban: építészek, tájépítészek, hallgatók, ismerősök, olyanok, akiket bevonzott ez a szemlélet. A helyben élőkkel együtt, akik felajánlásukkal, vagy munkájukkal, fuvarozással segítették a munkákat, közel tízezer főről beszélhetünk.

Ági kicsit maga is olyan, mint a táj, azonosult vele. Titkokat tud, szereti azokat, akikkel élő kapcsolatba kerül, és közösségeket nevel. Zárásképpen szeretnék felolvasni tőle egy idézetet.

„A kert csodálatos, titokzatos. Csak be kell nyitni a kertkapun, belépni és kinyílik az egész világmindenség. Megmutatja magát a természet teremtő ereje, teljes szépsége. Ha leülünk a kerti padra és szemlélődünk, megleshetjük a Teremtő jókedvét a reggeli párában, a virágok, fák ezernyi színében, formájában, az illatokban, a madarak dalos üzenetében. Ha megműveljük, átéljük az örökkévalóságot és az életet adó múlandóságot. Befogadhatjuk azt a mérhetetlen szeretetet, amelyet segítő társaink, a növények, az állatok, a láthatatlan lények felénk árasztanak. Átélhetjük az elemek egymásba ható erejét, amelyből az élet fakad. Ha megműveljük a földet, mi magunk művelődünk. Mindehhez alázat, figyelem és feltétel nélküli szeretet kell. Ez az, amit a kertész nap mint nap tesz, le kell hajoljon Földanyánkhoz, hogy felemelkedhessen.

Köszönöm az én jó Istenemnek, hogy elvezetett a kertkapuhoz.”

Szeretettel ajánlom Herczeg Ágnest a zsűri figyelmébe. Ha rajtam múlna, nemcsak az év tájépítésze díját adnám neki, hanem az utóbbi tíz év tájépítésze díjat is odaadnám.

Köszönöm szépen.”