Politikusok, döntéshozók figyelmébe! Tessék meghallani a kritikát, amit gyakran csak folyosókon zsörtölődve, egymás közt fogalmaznak meg azok, akik igényesebb, értékközpontú magyar kultúrpolitikát szeretnének. Tudom, hogy nehéz kifelé figyelni a rengeteg feladat közepette, meg amúgy is inkább egymással beszélik meg a fontosabb dolgokat, gondoltam, hátha segít, ha leírom, mi a helyzet. Tessenek elképzelni, hogy van ma Magyarországon egy elég széles társadalmi réteg, aki ért a kultúrához. És ez a réteg messze nem elégedett.
Hogy mi a baj? Mondok példát: az új budapesti zászlót állítólag a főpolgármester és helyettese találta ki, mindössze egy építészkritikus közreműködésével. A fehér alapon Budapest címerét ábrázoló elképzelés a nemzetiszínű háromszögmintás kerettel éppenséggel lehet Budapest zászlaja, ahogy a Moszkva tér is lehet Széll Kálmán tér, a Lágymányosi híd Rákóczi híd, és a Roosewelt tér Széchenyi István tér, Kisújszállást is hívhatjuk Nagyrégizuhanásnak. A taxik színe is lehet fekete alapon sárga mintás, fehér alapon lila (!) szabadjelzővel, miért ne, a hír ugyebár a minap látott napvilágot. A probléma nem a konkrét végeredménnyel van, azt bárki tudja kritizálni, és nekem most nincs kedvem hozzá.
Az eljárás módjával van baj. Nem azért választunk polgármestert, hogy zászlót tervezzen. Nem azért van Budapesti Közlekedési Központ, hogy javaslatokat tegyen, milyen színűek legyenek a taxik. Ez egyszerűen nem az ő feladatuk. Akkor kié? Akkor hogyan kellene ezt csinálni, ezt tetszenek kérdezni?
Sokak véleményét közvetítve megsúgom: PÁLYÁZATTAL! Miért is? Tetszenek tudni, a valóság valahogy úgy működik, hogy egyszer csak keletkeznek feladatok, amiket meg kell oldani (eddig gondolom, még megvan). A nehézség ott jelentkezik, hogy ha alkotásról van szó, nem tudhatjuk előre, ki lesz az, aki éppen a legjobban csípi el a fonalat, aki valamiért rájön, hogy mi a megoldás. Hogy ne legyen vita, miért pont ez vagy az az ötlet a legjobb, fejlettebb kultúrájú társadalmakban kitalálták, hogy összehívnak pár embert, aki már korábban bizonyított, és elnevezik zsűrinek. A többi ember pedig lehetőséget kap rá, hogy ha érdekli a dolog, nekifusson, és ötleteljen. Aztán lesz végeredmény, aki nem indult, az magára vessen. A döntéshozó feladata ennek a keretrendszernek a megteremtése, a lehetőség biztosítása. Már a zsűrit sem neki kell kineveznie, arra ott vannak a szakmai szervezetek és az illetékes hatóságok, majd ők delegálják maguk közül azt, akit méltónak tartanak.
Tudom, hogy elsőre kicsit bonyolultnak hangzik, és hirtelen képzavarnak tűnik az Önök számára, hogy idekeverem a kultúrpolitikát. Valami olyasmiről szóltam, ami a kultúrának alapfeltétele, és ez sajnos nem más, mint maga a kulturáltság. Ha ez megvan, akkor lehet a különböző művészeti ágakról beszélni, legyen az a nyelv értő művelése, egy valóságban sohasem volt szerep életre hívása, egy látomás, vagy illúzió síkká, térré formálása, vagy akár a világ alapelemeinek átrendezése.
