Azt mondják, az építésznek a legegyszerűbb saját házat terveznie. Nincs megrendelő, nem kell megfelelni, végre megmutathatja, hogy mit tud. De kötöttségek itt is vannak szép számmal, elsősorban az anyagi lehetőségek, esetünkben a meglévő ház is, amit csak bővíteni szeretnénk, a környezeti adottságok, és akkor még nem beszéltünk a néha igen határozott saját véleménnyel bíró feleségünkről. Szóval nem egyszerű műfaj ez.
Nálunk a legnagyobb kihívást egy bizonyos 20 fokos eltérés jelenti. A házunk párhuzamosan van telepítve az utcával, a panoráma iránya azonban, ami nekem valamiért igen fontos, az említett húsz fokkal eltér ettől. Ott a hegy, ami előtt kis völgyben húzódnak a fasorok és a házak, igen szép látvány. De higgyék el, nem egyszerű feloldani egy ilyen ellentmondást sem. Hogyan illeszkedik a régi és az új tető, hogy fordulok arra – igen bonyolult. Ennél is nagyobb kihívás azonban a saját fejemben lévő, rengeteg csapongó gondolat, az útkeresés, milyen építész legyek. Makovecz iskolája után látszólag magától értetődő lenne, hogy szemes-szájas, bajszos-szárnyas fakunyhót építsek a Pilis szélén, de hát ott a bécsi képzés is, amin időközben túl vagyok, ott meg láttam és csináltam is egyszerű, logikus, csak a funkciót esztétizáló terveket. Melyik vagyok én? Merre menjek tovább? Ebben a tétova útkeresésben hol ilyen hangulatba kerültem, hol olyanba. Ha jött egy ötlet, már rajzoltam is, lelkes voltam, megmodelleztem, aminek köszönhetően szép számban gyűltek a variációk az elmúlt időben. Némelyik variáció közismert építészek munkáira emlékeztetett, mikor pár nappal később ránéztem – ami hozta a sejtést is, ők hogyan állnak a tervezéshez.
A hosszú folyamat legfőbb tanulsága számunkra az lett, hogy mindennél fontosabb a helyesen megválasztott koncepció. Sajnos úgy gondolkoztunk sokat a bővítésen, hogy a tetőtérbeépítés, ami az egésznek kiinduló oka volt, még le sem tisztult. Igen, lesznek fent szobák, kábé itt fogunk felmenni, aztán jól van – gondoltuk, és azt kerestük, miket szeretnénk még. Legutóbbi, a házunkkal foglalkozó bejegyzésemben olyan variációt mutattam meg, amiben kisfürdő, nagyfürdő, dolgozó és egy műhelysarok is volt az új részben a lépcsőn kívül. Erre is készültek variációk, amiket a különböző hangulatok szültek, majd beláttuk, hogy ez a koncepció – mint némi számolgatás után kiderült – meghaladja a lehetőségeinket, ezért kisebb után kellett nézni. Először a kisfürdőről és a műhelyről mondtunk le, aztán már a dolgozóról is, aminek köszönhetően jól el voltam keseredve.
Aztán rájöttünk, hogy a tetőtérben is elfér egy fürdő, lent pedig már van egy, akkor jött az új elképzelés, hogy a lépcső legyen és egy dolgozó. A Pilis felé való kifordítás végig gondot okozott, hol csak egy ablakot, hol egy helyiséget fordítottam arra, de egyszer sem volt meggyőző a dolog. Persze jött egy terjengősebb megoldás, amikor az új épületszárnyat kifordítottam egy az egyben, a fenti dolgozó alá terasz került, szép is volt, de ezt meg nem tudtam volna szakaszolva megépíteni, egyben pedig túl drága lett volna. Végül teljesen összeomolva szembesültem vele, hogy építészet ide, vagy oda, csak lépcsőház készül - mert arra futja. Időközben a tetőtér letisztult, de ezt majd külön bejegyzésben mesélem el. A lényeg annyi: ahhoz, hogy a mostani egyszobás kis lakáshoz két félszoba és egy fürdő készüljön odafent, nem kell más új rész, csak a lépcső. Azt is kár új előszobából indítani, mikor a nappaliból indulva is felmehet a ház mellett a tetőtérbe, szóval nem kell új előszoba sem.
De hát attól építész az építész, hogy nem hagyja magát, és a legkisebb feladatban is megtalálja azt az izgalmat, amitől megbízója és ő is boldog lehet. Megbízóként tehát rendeltem magamtól legalább egy sarkot, ahol zavartalanul leülhetek dolgozni, ahol nem hallom a gyereksírást, ahova elvonulhatok, ha szükséges, így született meg az ötlet, hogy menjen csak fel az a lépcső még egy szintet. Némi gondolkozás után összeállt a torony koncepció, ami a fentiek fényében vagy megszületik, vagy nem, ezt nálunk sosem lehet tudni. De az biztos, hogy pénzünk van rá, megoldja a tetőtér megközelítését, és még saját játszósarkot is kapok, mindezt egymás felett hat-hat négyzetméteren. Még meg is tudom építeni, hiszen nagyjából kétszer három méter az egész, akkora gerendákat meg egyedül is a helyére tudok tenni. Később teraszt is készíthetek hozzá, sőt fedett belépőt az előszoba elé, a képeken látható, hogyan: a tető felcsukott állapotban hőszigeteli a panoráma felé nyitott nagy ablakot, nyáron pedig aláülhetünk a kertben. Az ablak persze nem lesz így egyben, az osztásokat és a torony szerkezetét még nem találtam ki.
Arra gondoltunk, a terasztetőt Mihály napján csukjuk majd fel, György napon pedig le, így a környező házakból is fogják tudni, mikor volt régen az állatok behajtásának és kihajtásának ideje, tehát interaktív tornyunk lesz, legalább ezzel megjelenik benne az építészet.
