Fák párt kontra Gát párt

A környezetvédelmi engedély miatt a római-parti mobilgát ellen tiltakozók egyik legfontosabb érve veszett oda.

Őrfi József
2014. 03. 08. 11:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megúsztuk ezt az évet eddig komolyabb árvíz nélkül, és ha minden igaz, tavaszi hóolvadás miatt idén már nem is várható. Ettől függetlenül az utóbbi évtizedek megmutatták, Magyarországon komolyan kell venni a folyók áradását, a hozzáértők szerint ráadásul az árvizek csak gyakoribbak lesznek a jövőben. A budapesti népszerű Duna-partszakasz, a Római sorsa sem független az árvizektől. Gyakori itt is, hogy a folyó kilép a medréből, és lerakja, amit magával hoz. Az egész évben itt élő parti tulajdonosok panaszkodnak emiatt, a szezonálisan vagy alkalmanként ide járók számára viszont a természetközeli hangulat a fontosabb. Nem kérdés: gátra szükség van, csak az a kérdés, hol fusson.

A vita ismerős tavalyról, amikor több cikkben is foglalkoztunk a témával, akkor összegyűjtöttük a partra tervezett mobilgát előnyeit és hátrányait, hogy mindenki eldönthesse, melyik táborba szeretne tartozni: inkább lenne a hangzatos üzenetekkel operáló, népszerű Fák párti, vagy beáll a Gát pártiak kicsiny, de elszánt, önzőnek kikiáltott tagjai közé. A Fák pártiak széles tábora mellett szólt látszólag a környezetvédelem szempontja is, hiszen minden fa érték, a mobilgát alapozása miatt pedig jó sokat ki kellene vágni.

Ez idáig elég tiszta, nem? Erre jött most a hír, hogy megkapta a környezetvédelmi engedélyt a római-parti mobilgát. Püff neki. Akkor most mi van? Nem kár a rengeteg, a parton spontán kinőtt fáért? És mi van a partközelben ívó halakkal? Az eredeti folyómederrel? A Fák párt egyik legfontosabb érve ezzel az engedéllyel odaveszni látszik.

Persze lehet korrupciót kiáltani: biztos megvették a hatóságot. Mégis, van az a szint, amikor ennek már nem sok értelme van. Nehéz úgy harcos zöldnek lenni, hogy a hivatalos állami zöld szerv szerint nincs mi ellen harcolni.

A római-parti gáttal kapcsolatban igazából nem is a fák a fő kérdés. Ez a növényállomány nem telepített fasor, de nem is ősfás, buja rengeteg, hanem spontán kinőtt erdő, amelynek sok fája nem igazán van jó állapotban. Az alapkérdés a Rómain inkább az, hogy a gát közvetlenül a parton vagy eggyel beljebb, a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon épüljön fel. Ez pedig olyan szakmai vita, amelyre nehéz ráhangolódni.

Van, aki szerint a Nánásin könnyebb és olcsóbb lenne megvalósítani a gátat, ráadásul ez az elsőrendű védelmi vonal. A helyszínen járva, látva a járdán húzódó alacsony kis kupacot, valóban nem tűnik túl bonyolultnak emelni rajta egy kicsit. Szakértők szerint ez mégis nagyon bonyolult lehet a közművek miatt. Persze a parton létesített gát szintén azért kanyarodik egy helyen, mert ott is van közmű. Tényleg döntse el, akinek két anyja van, hogy ebből a szempontból hol jobb a gát. Vagy éppen a Vízügyi Főhatóság, akihez a főpolgármester is fordult, megelégelve az egész, oldhatatlannak látszó gordiuszi csomót.

Persze majdnem mindegy, hogy a vízügyesek mit mondanak, aki akar, úgyis tiltakozik majd, mert tiltakozni akar. Mert utálja azokat, akik a parton laknak vagy vállalkoznak, meg utálja a városvezetést, meg ő amúgy is szereti a fákat. Pedig a parti mobilgát nem is lenne ördögtől való. A látványtervek ugyan mindig mézes-mázosak, de azt ábrázolják, hogy milyen lehetne a partszakasz, ha a gát megépítése után költenének rá. A képeken a gát burkolataként rendezett sétányt lehet látni, ahol kerékpárosoknak, gyalogosoknak is van hely. Ahol nyílhatnak színvonalasabb vendéglátóhelyek, ahol igenis le lehet menni közvetlenül a partra, mert a szélső keskeny betoncsíkon kívül semmi nem látszik a gátból, amikor nincsen árvíz.

Biztos tiltakoztak sokan akkor is, amikor a belsőbb Duna-parti szakaszokat vagy a komplett Margit-szigetet körbeépítették a víz elleni védelem jegyében, az idő azonban a fejlődés mellett szól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.