5+1 pont, ami megmentheti a magyar építőipart

Hozzáértő civilek tudják a megoldást az ágazat problémáira, nem maradt magára a Miniszterelnökség.

Koósz pár adatot is felhozott, hogy érzékeltesse, hol tartunk nemzetközi szinten. Egy átlag európai építőipari munkavállaló egy óra alatt ötszörös(!) értéket termel magyar kollégájához képest, de a dánok, finnek például a tízszeresét. Míg magyar építőipari szabadalom szinte nincs, (valljuk be, nem szeretünk túl sokat gondolkozni) Magyarországon 2013-ban az építőipari vállalkozások száma 93 ezer volt (azért ez még mindig jó biznisz), Szlovákiában ez a szám mindössze háromezer(!), az igazán pörgő Ausztriában pedig 32 ezer. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a közbeszerzések aránya Németországban 15 százalék, Magyarországon ezzel szemben 57 százalék.

Összefoglalóan: a magyar építőipart határidő és költségkeret túllépések, minőségi és hatékonysági problémák, életképtelen cégstruktúra, egyszemélyes táskás cégek (akik nem termelnek, hanem csak munkát közvetítenek) jellemzik, az építőipart ráadásul a magas közbeszerzési arány határozza meg.

A Magyar Mérnök Együttműködés Egyesület nemcsak a tényfeltárásban jeleskedik, hanem egy több száz oldalas építőipari fejlesztési koncepciót is letett az asztalra. Én azt kértem az egyesület elnökétől, hogy öt pontban foglalja össze, milyen változásokat tart a legfontosabbnak, és olyan tömören fogalmazzon, ahogy csak lehet. Végül 5+1 pontban válaszolt, azt mondta, lehetetlen ennél rövidebben:

1.         Első és legfontosabb a szükséges építőipari struktúra megteremtése. Ez azt jelenti, hogy a fővállalkozó alatt maximum három alvállalkozói szint lehet. 3 eltérő méretben, saját munkaerővel és termelő eszközzel le kell fedniük a szerződéses állományuk nagy részét, és a munkavállalóinak 3 százaléka tanuló kell legyen, azaz rá kell kényszeríteni a cégeket, hogy vegyenek részt a képzésben. Ezeket az előírásokat közbeszerzések esetében is alkalmazni kell.

2.        Másodikként egységes és átlátható költségkalkulációs rendszer kidolgozása szükséges a német minta alapján, azért, hogy ne lehessen irreálisan alacsony áron dolgozni, mert az mindenre kihat, minőségre, lánctartozásra, határidőre, egyenlő versenyfeltételek hiányára.

3.         Tervezői díjszámítási rendszer is elengedhetetlen lenne a német minta alapján. Ez nem csak a kötelező díjtételekről szól, hanem pontosan megadja, hogy milyen kidolgozottságú tervszintek vannak, azoknak milyen tartalmi elemei, és azok alapján milyen pontossággal kalkulálható az adott projekt ára. Tehát ez nemcsak a díjról szól, hanem a tartalomról is. (A tervek minősége szintén befolyásolja a vállalási árat, minőséget, határidőt.)

4.         Egységes építőipari szerződés rendszerhez a szintén német VOB nyújthat megfelelő mintát. Ez szintén a költségeket, határidőt, lánctartozást kezelő eszköz, egyúttal a tisztességes piaci magatartás feltétele. Egységesen meghatározza, kiszámíthatóvá teszi, hogy a szerződéses partnereknek egymással szemben mik a jogai és kötelezettségei, és a műszaki tartalmat, az elvárható minőséget és az elszámolás módját is rögzíti. Nem kell minden projektre újra és újra kitalálni, csak le kell venni a polcról. Ezáltal minden szereplő hosszú távon tervezheti a költségeit, kötelezettségeit, jogait, nem a megrendelő jóindulatán és szubjektivitásán múlik a kifizetés.

5.         Felelősségi és munkakörök tisztázása. Jelenleg ezt elvi szinten jogszabály rendezi, gyakorlatban azonban működésképtelen. Ez az oka a minőségi és pénzügyi visszaéléseknek – jelenleg a felelős műszaki vezető orosz rulettet játszik.

5+1. Svájci mintára egy közép-európai építőipari 21. századi képzési központot kell piaci alapon létrehozni, mert európai szintű képzés nélkül reménytelen bármiféle változást az építőiparban elérni.

A Magyar Mérnök Együttműködés Egyesület elnöke szerint a fentiek megvalósításával tudják a magyar építőiparban szereplők megvetni a lábukat a globális építőipari piacon, de ehhez még át kell állniuk a nagy hozzáadott értékű építési tevékenységekre a munkakereskedés és a bérmunka helyett.