Résen kell lenni: nem biztos, hogy azt eszi, amire gondol

Szénhidrát, zsír, fehérje, só – gyakran emlegetett fogalmak, főleg azok számára, akik tudatosan foglalkoznak azzal, milyen ételeket fogyasztanak. Az Európai Unió nemrégiben meghozott döntése is azt szolgálná, hogy a vásárlók egyértelmű információkat kapjanak arról, miből mennyit tartalmaz az az élelmiszer, amelyet megvásárolnak. Brit szakemberek a sok terméken jelenleg is megtalálható tápérték-információkkal kapcsolatos visszásságokra hívják fel a figyelmet.

Az élelmiszerek összetevőit tartalmazó címkék elolvasásának bonyolult feladata ezentúl könnyebb lesz egy áttörő európai uniós rendelkezésnek köszönhetően. Ám adódik a kérdés, mire akarják felhívni a figyelmet a döntés kiharcolói. Az évekig tartó egyezkedés, heves lobbitevékenység és viták után az unió úgy határozott, egységes élelmiszer-címkézést vezet be az EU mind a 27 tagállamában. A szabályok értelmében a címkéknek a boltok polcain tartalmazniuk kell az élelmiszer energia-, zsír- és telített zsír-, szénhidrát-, cukor-, fehérje- és sótartalmát.

Az egységesítés azonban akár öt évet is igénybe vehet, eközben a fogyasztó tanácstalanul állhat a boltban az energia, fehérje, szénhidrát és zsír rejtélyes négyesét látva, hogy miért is fontosak számára ezek az információk. Ha a szénhidrát egy olyan egyszerű formáját vesszük, mint a cukor, felmerül, hogy mit árul el a cukorösszetétel a vásárló számára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy összességében nem sokat, és ez az, aminek – egyesek szerint – bizonyos cégek örülnek is.

„Az élelmiszeripar egyes szereplőinek nem az az érdeke, hogy tiszta helyzetet teremtsenek” – vélekedett Alan Maryon-Davis, a londoni King’s College közegészségügyi professzora. Úgy látja, ezeknek a gyártóknak abból csak előnyük származik, ha a címkén nem egyértelmű információk szerepelnek.

Ugyanakkor sok élelmiszergyártó már most aszerint tünteti fel a tápanyagtartalmat a terméken, ahogy azt az EU előírja. Ám Nagy-Britannia esetében az egyik probléma az, hogy különböző sémákat használnak. Katharine Jenner, a World Action On Salt and Health nevű szervezet táplálkozási szakértője úgy gondolja, a fő probléma, hogy ahelyett hogy a címkézés a választásban segítené a fogyasztót, inkább összezavarja. Logikus felvetés, miért olyan nehéz megállapítani, hogy valójában mi van abban az élelmiszerben, amelyet megvásárolunk.

Energiatartalom

Az energiatartalom elsőként szerepel a címkén, amely szimbolikusan a megtévesztés kezdetének is tekinthető. Amikor étkezünk, a táplálék energiává alakul át, amely az olyan testi funkciók működéséhez szükséges, mint a légzés, vérkeringés, izommozgás és a testhőmérséklet fenntartása. Az energiát általában kilojoule-ban, kilokalóriában vagy kalóriában tüntetik fel, esetenként mindhárom értéket megadják. Egy kilokalória 4,184 kilojoule-nak felel meg. A kilokalóriát caloriaként is írhatják. A British Nutrition Foundation (Brit Táplálkozási Alapítvány – BNF) közlése szerint azért tüntetik fel mindegyik mértékegységet, mert az egyes országokban eltérően használják a címkéken. A zavart sokkal inkább az eredményezi tehát, hogy az országok különböző mértékegységeket használnak, ezért nem csak az élelmiszeripar hibáztatható a nem egyértelmű információkért.

Szénhidrát

A cukor is szénhidrát, ám ezt nem mindenki tudja. A tájékozottság ezen hiányát kihasználva tudják palástolni a gyártók, hogy a termék mennyi cukrot tartalmaz. Nem fedik fel a cukor mennyiségét, hiszen az egyszerű szénhidrátérték a keményítőtartalmú szénhidrátot is magában foglalja. „Az emberek gyakran úgy gondolkodnak a szénhidrátokról, mint kiadós ételekről, és nem is kötik össze őket a cukrokkal” – állítja Maryon-Davis professzor, hozzátéve: az élelmiszeripar egyes szereplői meglehetősen alattomosak ezen a téren és nem oldják fel a tévhitet a cukorösszetétellel kapcsolatban, holott ott kellene lennie a valós adatnak. A professzor kiemelte: nagyon fontos, hogy tudjuk, mennyi cukrot fogyasztunk, pedig ez sok esetben nem világos egy átlagos fogyasztó számára.

Zsír

A zsír fogalma is bonyolultabb annál, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Bizonyos típusú zsírok mértékletes fogyasztására szükség van. A túl sok telített zsír fogyasztása azonban szívbetegségeket eredményezhet, míg az egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírok ésszerű fogyasztása segíthet a koleszterinszint csökkentésében.

A zsírösszetevők azonban nagyon gyakran nem az egészséges étkezés előírásainak megfelelően oszlanak el. A választást az egészség szempontja még nehezebbé teszi. „A vásárlóknak kevés idejük van döntést hozni, míg a boltban vannak” – vélekedett Dr. David Barling, a londoni City University élelmiszer-politikai központjának munkatársa. Úgy látja: az emberek választási kényszer alatt vannak a vásárláskor, ezért gyors és egyszerű információra van szükségük.

Nátrium

Gyakran hangoztatott intelem, hogy csökkentsük a napi sóbevitelt, az ne legyen több napi 6 grammnál, de nem olyan könnyű megállapítani, hogy valójában mennyit fogyasztunk. Először is a sótartalom nem ugyanaz, mint a nátriumtartalom, és általában csak a nátrium mennyisége szerepel a címkéken. Ebben az esetben jól kell tudni számolni, de nem mindenki tudja, hogyan kalkuláljon. Ha a címkén a nátrium mennyisége szerepel, 2,5-tel kell megszorozni az értéket, hogy megkapjuk, mennyi sót tartalmaz az étel. Így 6 gramm só 2,4 gramm nátriumnak felel meg. „A múltban a gyártók azért tüntették fel előszeretettel a nátriumtartalmat, mert így tulajdonképpen elfedték azt a tényt, hogy mennyi sót tartalmaz a termék” – mondta Katherine Jenner.

„Egyes gyárak évekig a nátriumos címke mögé bújtak, eközben az egészségügy üzenetei az Egyesült Királyságban a sóról szóltak, ez tehát összezavarhatta a közvéleményt” – vélekedett Jenner, hozzáfűzve, a sótartalom feltüntetése létfontosságú. Amíg a gyártók nem tüntetik fel, addig az emberek kevésbé tudnak ügyelni a sóbevitelre. Jelenleg nagyon sok sót tartalmaznak az ételek, és az egyetlen mód, hogy az emberek sófogyasztását csökkentsük, hogy a címkéken egyértelműen szerepelnek a mennyiségek – fejtette ki.

Irányadó napi beviteli érték

Az irányadó napi beviteli érték (INBÉ) egészséges, normál testsúllyal rendelkező és megfelelő fizikai aktivitást végző emberek számára mérvadó, de a probléma az, hogy nehéz eldönteni, mi az átlagos, és az adott személy hova tartozik az átlaghoz képest. Ha valaki ülőmunkát végez, és nem mozog rendszeresen, akkor férfiak esetében kevesebbet ehet az ajánlott napi 2500 kalóriánál, nőknél pedig az ajánlott napi 2000-nél; gyermekek esetében az ajánlott kalóriamennyiség 1800.

„A napi irányadó bevitel mennyisége egy átlagos embernek szól, ám nagyon kevesen vannak, akik annak számítanak” – közölte Maryon-Davis professzor, hozzátéve: vannak, akik túlsúlyosak, mások vékonyak, néhányan edzenek, néhányan nem, vannak, akik magas vérnyomással küszködnek, míg egyesek cukorbetegek.

Néha az élelmiszergyártó cégek a napi irányadó bevitelmennyiség esetén az olyan termékeken is a felnőtteknek szánt mértéket tüntetik fel, amelyeket gyerekeknek szánnak. „Ez nagyon félrevezető, és ők tisztában is vannak vele” – szögezte le Maryon-Davis. Hozzáfűzte: amíg nincs megfelelő rendszer, addig az INBÉ-adat egy hozzávetőleges igazodási pontként szolgál. „Ugyanakkor lehetetlen egyénre szabott adatokat megadni, a jelenleg feltüntetett információk egy gyors átgondolásra adnak lehetőséget az emberek számára, hogy mit válasszanak a boltban” – hívta fel a figyelmet a BNF.

Forrás: bbc.com