Ha viszket már egy kis sízésre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az nem lehet, hogy havazás nélkül teljen el a tél, sőt, valami azt súgja, lassan elő kell kapnunk a léceket. Körülnéztünk a hazai kínálatban, és bizony már december óta van hová mennünk itthon is!

2012. 01. 03. 21:16

(kép: siarena.hu)

Hetek óta tart a szezon Eplényben, Magyarország talán legjobb sícentrumában, Veszprém és Zirc között, a Bakonyban. A tavalyi idényre kivirágzott, a Facebookon is nagy erőkkel nyomuló helyet 34 hóágyú bombázza (plusz egy pesti autóbuszjárat), itt található az egyetlen hazai négybeülős sílift (Szent Sólyom), pályaszállás működik (Holle Anyó Panziója), lábánál 100+20 fős étterem üzemel. A Szent Sólyomon kívül 3 csákányos és 2 tanulólift visz fel a 4,3 kilométeres pályarendszerre, és a Síaréna büszkélkedhet az ország egyik legmeredekebb pályájával is, ennek dőlésszöge 30 fok – igaz, konkrétan ez a szakasz tavaly sízhetetlenül „huplis” volt. Esti sízésre mindennap lehetőség van, 21 óráig. Az ausztriai színvonalat itt se várjuk el, de erről kizárólag hazánk természeti adottságai tehetnek; 509 méterig megy föl a felső lift (sajnos a hegy sem magasabb ennél). Itt is van egylesiklós jegy, de nem mennénk jobban bele, ez egy ideális hely egy komolyabb sítúra előtti gyakorlásra – íme az 5 pályás rendszer honlapja, ahol 3D-ben is megtekinthető a Nordica Síaréna.

Nyitva: 9
–21 (jelenleg az 1-es pálya üzemel)
Árak: számos jegy- és bérlettípus van – lásd a táblázatban!


Kékestető (10-45 cm)

(kép: kekesteto.hu)

Noha a Kékesen, hazánk legmagasabb pontján (1014 m) alig-alig van hó jelenleg – elsején esett egy kevés –, a hét további részére ígérnek csapadékot, ami ott a várható hőmérsékleti viszonyok között nagy biztonsággal hó lesz. Akkor ráadásul mindenkit vár majd Magyarország leghosszabb, 1800 méteres lesiklópályája (aljáról autóbusz megy vissza), és ha a hóágyúk is beindulnak, a Budapesttől 99 kilométerre lévő, 9 pályás rendszer bizony eléggé jó lesz. A most következő hétvégére már be is lehet tervezni!

Nyitva: 9
–16.30 (jelenleg nem üzemel, de nyitott szerdákon, szombatokon este 5 és 8 óra közt villanyfényes sízésre is lehetőség van, pénteken 17 és 21 óra közt szintúgy)
Árak: a számos bérlettípus ide kattintva tekinthető át.


Mátraszentistván (20–60 cm)

Nem kell elkeserednünk, ha a Kékes felé vesszük az irányt, de nem találjuk nyitva az ország Csomolungmájának sícentrumát, arra van ugyanis a Mátra másik pályája, a mátraszentistváni Sípark. Már az bizalomgerjesztő, hogy honlapja – hóágyúval is – rendesen gondozott, és hogy 1,5 kilométernyi pályája rendelkezésre is áll (ez a létező tíz pályából ötöt takar), 5 sílift használható, és a hétközi meleg ellenére maximum 2 fok a hőmérséklet itt. Az esti sízés szerelmeseinek egyértelműen a Sípark ajánlható, itt van ugyanis a leghosszabb szakaszon és a legjobban kivilágított „éjjeli pálya”. A rendszer panorámája mellett egyéb „gyönyört” is kínálnak; a Szerelmesek Síútján aki csak lesiklik párjával, örökre megpecsételi közös sorsát a vélekedés szerint… A sízők és a snowboardosok mellett az újdonságokra nyitottakat is várják, a nyugati sípályákról megszokott „hófánkokon” kívül skibike-kal is le lehet csúszni itt. Egy szó, mint száz, Eplény mellett ide jöjjön, aki később nagyobb túrára készül.

Nyitva: 9.30
–16.30 (+esti sízés a honlap szerint)
Árak: napijegyek 3500
–5500 Ft, bővebben a weboldalon, ide kattintva

Visegrád (15–25 cm)

Közel van Budapesthez, a dobogókőihez hasonlóan festői a környezet, és hetedik szezon óta megy a hóágyúzás a Nagyvillám sípályán. Jelenleg egy pályát „tud” a rendszer, nem is rossz, de ahogy jön az igazi hó, érdemes leautózni Budapestről azt a szűk 50 kilométert. Egy napba belefér a sí mellett egy kis kirándulás is.

Nyitva: 9
–17
Árak: napijegy 4500 Ft (egyéb: lásd honlap)


Ami nem működik…

Volna még más sípálya is kis hazánkban, de az ajkai felvonó idén nem üzemel, Bodajk 400 méteres pályácskája várja a havat, és különböző okokból nem megy a normafai 300 méteres, a bükkszentkereszti, a dunakömlőd-paksi, a galyatetői, a kőszegi, a mátraszentimrei, -szentlászlói, a nagy-hideg-hegyi, a nyúli, a pázmándfalui, a pécsi (Misina-tető), a salgótarjáni, a sopron-dalos-hegyi, a szokolyai és a szombathelyi felvonó, de még reménykedik a télben három kicsike pálya Sátoraljaújhelyen, Szilvásváradon és Tokaj-Kopasz-hegyen.

A „sípályamezőny” egyébként kezd nagyon szétszakadni, ugyanis nem elég, hogy az élelmes magyarok egyre olcsóbb külföldi lehetőségeket találnak, itthon azok a helyek, ahol nincs ratrak, hóágyú és esti világítás, esélyük sincs arra, hogy lépést tartsanak a legjobb terepekkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.