„Bocsánat, hamut szórok a fejemre!” – találkoztunk már ezzel a szólással? Ha igen, nem véletlen; az őskeresztény idők rendszeres bűnbánati, vezeklési szokásában gyökerezik, a hamuval való hintés ugyanis az elmúlásra való emlékezés jelképe. A 12. században pedig az egyház integrálta a nagyböjtöt indító szertartásába, a hamvazószerdába. És hogy miért pont szerda? Ennek matematikai okai vannak. Ott kezdődik a dolog, hogy bibliai forrásokra támaszkodva az egyház különös jelentőséget tulajdonít a negyvenes számnak: éppen ennyi napot töltött Jézus a pusztában nyilvános működésének kezdete előtt, az ószövetségi hagyomány szerint negyven napig tartott a vízözön, negyven évig a pusztai vándorlás, Mózes 40 napot tartózkodott a Sínai-hegyen, illetve Jónás próféta ennyi napos böjtöt hirdetett Ninivében. A sort folytatva maradt meg 40 napos időszakként a nagyböjt is, de mivel a vasárnapra nem tekint az egyház böjti napként, visszaszámlálva szerdán kell elkezdeni, hogy kijöjjön a böjti napok száma.
A negyvennapos nagyböjt „karrierje” a 4. század óta tart, a 11. századig pedig olyan szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem szabadott enni, húst, tojást és tejtermékeket pedig – a vasárnapok kivételével – egyáltalán nem. Az előíráson az egyház mára enyhített: a farsangot záró, böjtöt indító hamvazószerdán és nagypénteken a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek, de táplálkozásaik közül csak egy alkalommal lakhatnak jól. A két kitüntetett napon kívül a 14 éven felülieknek szól az a kérés, hogy a „böjti fegyelem részeként” ne vegyenek magukhoz húst péntekenként.
Az időszakban – az adventhez hasonlóan – lila a liturgikus szín (a 13. század óta ez jeleníti meg a bűnbánatot), és a szertartásokon mellőzik az alleluja éneklését és a templomi virágdíszítést. Az időszak különleges szertartása a keresztútjárás vagy keresztúti ájtatosság; a nagyböjti péntekeken Krisztus szenvedésének és kereszthalálának állomásait járják végig a hívek. A stációkat a katolikus templomokban különleges műalkotás-sorozattal jelenítik meg, ezek állandóan láthatók mindenfelé, körbe a falakon.
A hamusztori
Az étkezési korlát, valamint a liturgikus „eszköztár” csak egy része a helyes böjtölésnek. Igazán az böjtöl jól, aki „belül” is elvégzi a szükséges tennivalókat: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjtöt beharangozó irományában a bűnbánatot, a megtisztulást, az áldozatot és a könyörgést a negyven nap hangsúlyos elemeként említi, az ima és az alamizsnálkodás (szegények megsegítése) lelkületét ajánlja.
E kitüntetett nap lévén érdekes még a hamu „sztorija” is. A hamvazószerdán, illetve az ezt követő vasárnap a homlokokra kerülő szürke por az előző évi virágvasárnapi, megszentelt barka szemeinek elégetett formája. A pap a kereszt rajzolása (latinul: impositio cinerum) közben ezt mondja: „Emlékezzél ember, porból lettél és porrá leszel!” Hamvazószerdát (más neveken: szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda) ritkábban a protestánsok is megünneplik. A keresztrajzolást 1091-ben II. Orbán pápa rendelte el.
