Ha most zajlana Jézus pere valahol „lőtávolon” belül, biztosan ott lenne tudósítónk laptoppal, mobilinternettel, talán még fotóst is küldenénk, nehogy kicsusszanjon kezünk közül az ítélethirdetés által generált gyorshír sok ezer kattintója. Csak emlékeztetőül: mintegy 1980 éve ez az a nap, amikor Jézus, a tanító, a pásztor, a próféta, az emberiség bűneiért a halált vállaló Isten-fia – kinek-kinek hite és meggyőződése szerint – bíróság elé került Jeruzsálemben, majd kereszthalálra adták a római hatalommal kollaboráló helyhatóságok.
És hogy mi volt a bűne? János ír evangéliuma tizenegyedik fejezetében arról, hogy a rómaiak lázításnak tartották a rengeteg csodát, amit művelt. Az újszövetségi Szentírásban emellett számtalan olyan helyet találunk, ahol a vallástudor farizeusok azért támadják Jézust, mert egyszerűen szokatlan nekik, ami hároméves munkásságát végigkísérte – vacsora és megszállás a bűnös vámosnál, szóba elegyedés a szamáriai asszonnyal –, számukra „nem fért bele”, hogy Krisztus valóban a beteghez jött, és nem az egészségesekhez. A szadduceusokról meg már ne is beszéljünk, akik éppen a karakteresen kiálló Jézustól féltették a zsidóság maradék függetlenségét, a jeruzsálemi templomot.
Koncepciós per a javából
A pert magát nyugodtan nevezhetjük koncepciósnak, ugyanis az, hogy Jézust a végén kivégzik, el volt döntve. A bírósági események – mint arról a Magyar Katolikus Lexikon kiokosít bennünket – nagypéntek reggel kezdődhettek Annásnál, a hivatalban lévő Kaifás főpap apósánál, aki pontosan tisztában volt azzal, Jézus mennyire „veszélyes elem”. Rábizonyítani persze nem igazán tudott és nem is akart semmit Annás, ezért „tovább passzolta” az ügyet Kaifásnak, aki hiába próbált két egybecsengő tanúvallomást kicsiholni a történtek különböző résztvevőitől. Végül maga kérdezett rá a vádlottnál, hogy ő-e az „élő Isten fia”. Igenlő választ kapott, így a törvény szerint istenkáromlásért elítélhető volt – mint Márk evangélista részletesen leírja. Hogy a döntés még inkább legitim legyen, nem kövezték meg és nem akasztották fel holttestét egy fára, hanem Poncius Pilátushoz vitték az elítéltet.
Közben kiegészült az istenkáromlás vádja lázítással is, Pilátus előtt némileg kínos jogászkodássá fajult a helyzet; a helytartó folyamatosan ragaszkodott ahhoz, hogy – mivel ő nem találja bűnösnek Jézust – vigyék halálra maguk a zsidók. Be is vont még egy ítészt az ügybe, a negyedes fejedelem Heródes Antipászt, aki viszont előre dörzsölte a tenyerét, hogy jelenlétében majd tesz valami csodát Jézus. Krisztus csodái sosem szolgálták korábban a kíváncsiság kielégítését, ezért Heródes előtt sem tett ilyet, visszaküldetett tehát Pilátushoz, aki továbbra is próbált kibújni a halálbüntetés kiszabása alól. A jánosi beszámolóban olvasható az a pont, ami sarokba szorította végül Pilátust: „Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja.” A legkegyetlenebb módon végezték ki tehát Jézust, amit ráadásul rabszolgákon és gyilkosokon alkalmaznak csak. Ami ebből kifolyólag politikai szinten történik a továbbiakban (keresztényüldözés századokon át), arról Máté és János evangélista előre írásban „biztosítja” az utókort.
A nagypénteki napon nincsen szentmise, csak szertartás (ez az egyetlen ilyen nap az évben), mert az áldozatot maga Krisztus mutatta be. A szertartáson kívül azonban szokás – ettől elkülönülten – keresztutat járni, nagyböjt más péntekjeihez hasonlóan. (Hazai katolikusok között egyre népszerűbb a Sík Sándor által írt verses keresztút.) A mai napon Budán két egyházközség fiataljai (Szent Anna, Szent László) is éjszakai keresztutat szervez a hegyekben, ami még inkább átélhetővé teszi a megváltás pillanatát. A Szent Anna fiataljai éjjel fél 12-kor találkoznak a Batthyány téren, a Szent Lászlóéi 23 órakor a 21-es busz Költő utcai megállójában. Nagypénteken egyébként – és a húsvéti előesti (vigília) szentmiséig – nincs orgonaszó és más zenei kíséret sem, mivel „a harangok Rómába mentek”, a Passió eléneklésével idézik fel a szertartás során a fent leírt történéseket.
Fontos eloszlatni egy félreértést még a „keresztény” szóval kapcsolatban, ami, bár széles körben elterjedt, nem a „kereszt”-ből ered, hanem a „krisztusi” kifejezés szláv fordításából, a krisztyénből – ezért fordul elő tehát a protestánsoknál a „keresztyén” megjelölés, ami a szó eredetét megmutatja.
A szent három nap estéin imádkozott Jeremiás siralmai – Thomas Tallis kompozíciójában
