A húsvéttal újraindul az esküvői szezon – sokan talán még fel sem ocsúdtak (más olvasatban: ki sem józanodtak) a locsolkodás mámorából, már kedden ezzel kell, hogy szembesüljenek. Biztos, ami biztos, a harminc esztendeje „praktizáló” Laci betyár egy jó szilvával – meg még eggyel – indította a vőfélyfesztivál beharangozóját; tudvalevő ugyanis, hogy a vőfélyvilág apraja-nagyja először találkozik szervezett versenykörülmények között. A körmendi fesztivál kapcsán az MNO-n keresztül Laci betyár még tippeket is adott a nevezőknek, valamint rövid vőfélyhelyzetképet vázolt fel.
– Ahol a magyar szót értik, onnan jönnek versenyzők, Erdély, Burgenland, Felvidék, Szlovénia. Ugye ezt a szót, hogy vőfélykedés, nem lehet lefordítani. Mondok egy pohárköszöntőt: „Kedves Örömapjuk, most hozzád szólok, van-e még ily jó sok borod? Ha van még ily jó sok borod, a vendégeket úgy kell eltolnod. (…) Lányok, ti nyugodtan igyatok, valakit közületek én is tolok!” Ezek kétértelmű dolgok, ebben a formában nem ültethetők át más nyelvre. A vőfélykedés amúgy is kimondottan a magyarlakta területekre jellemző. Voltam én már spanyol, olasz, német nyelven beszélő helyen, kérdezik ilyenkor, mit mondanak; hát azt, hogy jó étvágyat a vacsorához. Legfeljebb azt, hogy hölgyeim és uraim, foglaljanak helyet, mert érkezik a menyasszony. Ott legfeljebb ceremóniamesterekről tudnak, de a vőfély az versel, versekben fogalmaz, ő hívja már meg a násznépet is – tette tisztába a dolgokat az MNO-nak Laci betyár.
Magyar vagyok, nem „EU-s”
A megmérettetés Körmend főterén kezdődik reggel 10 órakor vendéghívással, zenészekkel, néptáncosokkal. Délre aztán megérkezik a „beépített” menyasszony, és kisvártatva eldördül a startpisztoly is, ami után a lagzi „résztvevőire” kell rátukmálniuk a vőfélyeknek a belépőként szolgáló kék virágokat, lehetőleg minél több pénzért (ez nem vasi, inkább nógrádi népszokás, zárójel bezárva). A szombati eseménysor egyébként egy négyfelvonásos hagyományőrző sorozat első állomása lesz, és este 6-kor fordul bele az ötfogásos lakodalmi vacsorába – a programok eddig ingyenesek, de a különleges (mennyiségű) ízcunamiért – ludaskása, pecsenyék, rétesek – is mindössze 3000 forintot kell leszurkolni.
Régen – a szintén vőfély nagyapja idején például – könnyebb volt: falun belül volt a házasodás, aztán jött a bicikli, a motor, már a szomszéd faluig eljutottak, autóval pedig már a nagyvárosig, most már repülővel hozzák külföldről, innét-onnét a menyasszonyt. Bár nem így mondja, divatos szóval identitásválságként lehet összefoglalni, amitől Laci betyár tart.
– Én azt mondom, itt az EU-ba csatlakoztunk. Ugye az amerikai is azt mondja, hogy „amerikai vagyok”, nem azt, hogy például floridai. Félek attól, hogy az unokáink már azt fogják mondani, hogy „EU-s vagyok”, tehát nem azt, hogy magyar.
A jó vőfély ismérvei
Hogy mitől lesz egy vőfély jó? – Megmondom őszintén, nem ismerem a vőfélyek szereplését, mert én is ugyanakkor dolgozom, mint ők. 1982 óta vőfélykedem, apám és öregapám is vőfély volt. Ebbe beleszülettünk. Egy vőfélynek – így mondanám – tekintélyparancsolónak kell lenni, verselni, tapintatosan közölni. Szoktam mondani, hogy „halljunk szót, uraim”. Kérdezik, miért nem mondom, hogy „hölgyeim”. Hát azért, mert vőfélynek nem illik a hölgyhöz szólni, majd a férje meglöki, hogy „figyelj, beszélnek, csönd legyen”. Ők tudták akkor a dolgaikat. Olvastam egy könyvet – „Vidrócki az én nevem”, ő a Mátra betyárja volt –, abban benne van, hogy a pandúrok tudták, betyár nélkül nincsen lakodalom. Ez nem biztos, hogy azt jelentette, hogy erős volt, hanem hogy ha azt mondta, hogy „ácsi, az anyátok szentségit!”, ott csendnek kellett lenni. Egy vőfélynek, én azt mondom, tekintélyt parancsolónak kell lennie, és illedelmesnek – kacsint ki a szombati verseny résztvevőire Laci betyár.
Attól azért óva int, hogy a lakodalom a vőfélyről szóljon. – Én már hülyeségnek tartom, hogy játsszunk, tojást pörgessünk. Ez egy akkora baromság! Az emberek táncoljanak! Én akkor dolgozom jól, ha nem dolgozom; mindenki mulat, táncol, nincs az, hogy mindenki áll, és ácsi, nekem ezt vagy azt el kell mondani. Azt nehéz kezelni – jó, leírva ezek nincsenek sehol. A százéves szövegeket apáméktól kaptam, van, amit már el is hagytam. Én úgy megyek el egy esküvőre, hogy ha nem jól szerepelek, akkor ne fizessenek. Ilyen nem volt még, lekopogom, s remélem, nem is lesz. Ha lenne, abba kellene hagyni nyomban – ad bepillantást a profi hozzáállásba a „szaktekintély”.
Hol keressünk?
Manapság egyébként nem könnyű jó vőfélyt találni, sokan hirdetik magukat a neten. A betyár mégsem beszél erről lemondóan. – Nagyon sok vőfély van, akik ma kezdték, tegnap kezdték, ezzel pénzt lehet keresni. Nem véletlenül. Azt mondom, hogy az ismeretségi körből keressenek, olyat, aki megmondja, hogy „megtanulom holnapra”, és van kiállása, tökös, bevállalja. De akinek nincs, arra azt mondom... Hát, a múltját kell nézni. Engem sem azért hívnak, hogy a médiából vagyok, hanem azért, mert láttak egy esküvőn. Egy vőfélynek figyelnie kell arra, hogy a bácsika mulatni akar, nótázni akar, akkor odamegyek hozzá valamivel. Ha azt látom, hogy egy csúnyácska lány nem csinál semmit, oda kell menni hozzá, hogy úgy menjen haza, hogy „de jót táncoltam”. Sajnos a lakodalmak már elvesztették a régi formájukat, arról szóltak ugyanis, hogy összejött a rokonság, a falu, ajándékokat adtak, dunyhát, fazekat, egy új életet. Most már megvan a pároknak mindenük, ma már csak jelképes, baráti összejövetelről van szó, pénzt adnak. Én azt mondom, a hagyományainkat őrizzük meg. És nem akarok hazabeszélni, de kell vőfély a lakodalomba, aki jelzéseket tesz, különben a vendég megjön, leül, azt sem tudja, hol van. Köszönteni kell, fogadni, vendégül látni.
