Az 550 méter hosszú kábelt közvetlenül a vízesés felett, 46 méteres magasságban feszítették ki. A zuhatagok víztömege 20 emeletnyit – több mint 60 métert – zuhan a mélybe, több száz méter magasba felverve a párát és a vízcseppeket.
Wallenda mutatványa egyedülálló: 1859-ben egy Nagy Blondin művésznéven ismert artista átkelt ugyan a Niagara szurdoka, de nem közvetlenül az Amerikai- és a Patkó-zuhatag pereme felett. Az ilyen kísérleteket azóta betiltották.
Egymilliárdan is láthatják
Az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy Wallenda valóban mindvégig használja-e majd a biztosítókötelet, ahogy arról a mutatványt élőben – de öt másodperces késleltetéssel – közvetítő amerikai ABC televízióval megállapodott. Az ABC kikötötte, hogy amennyiben az akrobata kiakasztja az őt a mélybe zuhanástól megóvó pányvát, azonnal megszakítja élő adását, így annak folytatását milliónyi tévénéző helyett „csak” a Niagara folyó két partján összegyűlt tízezrek – a kanadai parton 125, az amerikain pedig 4 ezren – láthatták volna. (Az artista előzetes becslése szerint a mutatványáról készült televíziós felvétek akár egymilliárd emberhez is eljuthatnak.)
Wallenda beleegyezett az ABC által megszabott feltételbe, hagyott azonban magának egy kibúvót: megmondta, hogy amennyiben az apja, aki a felszerelését megtervezte és akivel az átkelés során egész végig rádiókapcsolatban állt, ilyen utasítást ad, akkor kiakasztja a horgot. Mint azt az átkelése előtt többször is hangsúlyozta, eddig egyetlen alkalommal sem viselt biztosítókötelet, ezért az feszélyezni fogja.
A kábelt, amelyen Wallenda átegyensúlyozott a Niagara fölött, egyébként nem stabilizálták egy másik kötéllel, csupán ráakasztott súlyokkal ellensúlyozták a túlzott kilengést.
A 33 éves, hatszoros Guinness-rekorder Nik egy akrobatacsalád, a „repülő Wallendák” leszármazottja, a hetedik nemzedék képviselője. Artista a kötéltáncos felesége és a három gyereke is. Az akrobata dédapja, Karl Wallenda egyébként 73 évesen szörnyethalt, szintén egy mutatvány közben: 1978-ban Puerto Ricóban 10 emeletnyi magasságból lezuhant a toronyházak között kifeszített kötélről. Nik Wallenda tavaly a tragédia helyszínén az anyjával együtt megismételte a mutatványt. A Niagara feletti átkelést a nagyapja emlékének ajánlotta.