Egy hosszú távú vizsgálat azt mutatta, hogy átlagosan 1,27 centiméterrel nőttek alacsonyabbra azok a gyerekek, akik kamaszkoruk előtt rendszeresen szteroidot lélegeztek be asztmájuk miatt. Az orvosok már az 1990-es évek óta tudják, hogy a belélegzett szteroid visszafoghatja a gyerekek növekedését, de azt feltételezték, hogy később behozzák ezt a lemaradást.
Gail Weinmann, a kutatást támogató intézet, az amerikai Országos Egészségügyi Intézetekhez (NIH) tartozó Országos Szív-, Tüdő- és Vérintézet munkatársa elmondta, hogy a szer ismételten bizonyította hatékonyságát a legtöbb embernél, az egyetlen függőben maradt kérdés a növekedésre gyakorolt hatása volt.
Az Új-Mexikói Egyetem egészségtudományi központjában lefolytatott, William Kelly által vezetett tanulmány az első, amelyben a szteroid inhalálót használó gyerekeket addig követték nyomon, amíg el nem érték teljes, felnőttkori magasságukat. A követéses vizsgálatba összesen mintegy ezer, 5 és 12 év közötti enyhén vagy közepesen súlyos asztmás gyereket vontak be, akik valamennyien inhalálót kaptak, amely azonban csak az egyik csoportnál tartalmazott szteroidot, a második csoportnál egy nem szteroid szer volt benne, míg a harmadik csoport esetében csak placebo.
Az eredmények szerint azok magasságánál volt nagyobb a lemaradás, akik még a pubertás előtt, gyerekkorban kezdték meg a szer használatát, és azoknál, akik nagyobb dózisban alkalmazták. A tanulmányt a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban tették közzé.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!