Végzetes függőséget okozhat a mentolos cigi?

Nagyobb eséllyel válnak rendszeres dohányossá azok a gyerekek, akik mentolos változattal kezdik a cigaretta kipróbálását.

tt
2012. 10. 31. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Addiction című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban úgy találták, hogy 80 százalékkal növelte a rászokás valószínűségét, ha a kísérletező gyerek nem a normál változattal, hanem a mentolos cigarettával kezdte a dohányzást.

A mentolt azért adják a cigarettához, hogy „frissebb” íze legyen. Az eljárás kritikusai azzal érvelnek, hogy az új dohányosok számára ez az íz vonzóbbá teszi a cigarettázást, így növeli a függőség kialakulásának kockázatát.

A három éven át ismétlődő felmérésekben 47 ezer 6. osztályosnál idősebb amerikai diákot kérdeztek ki, köztük 1800 olyan gyereket, aki az első vagy a második felmérés idején kezdett dohányozni. A harmadik felmérés idejére a kísérletezők több mint fele abbahagyta a cigarettázást. Annak valószínűsége, hogy rendszeres dohányossá váljanak, 80 százalékkal volt magasabb a mentolos cigarettával kísérletezők között azokhoz képest, akik normál változattal kezdték a tapasztalatszerzést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.