Kerületi mesemondóversenyt rendeztek a kispesti Puskás Ferenc Általános iskolában kedden. A rendezvényen a korábbi háziversenyek egy vagy két továbbjutója, mintegy ötven alsó tagozatos diák vett részt. Az eseménynek helyet adó iskola igazgatója elmondta, hogy a verseny évtizedes hagyományra tekint vissza. Bihari Péter hozzátette: a gyerekek nagyon lelkesek, rengeteg az érdeklődő, iskolánként egy-egy évfolyamról akár 8-10 fő is jelentkezik.
„A tehetséges gyermekek gondozása céljából adnunk lehetőséget a szereplésre, hiszen mindegyikükben megvan az az igény és vágy, hogy bemutassák, hogy mire képesek” – mondta el a rendezvény egyik szervezője. Klár Andrásné a mesék jelentőségével kapcsolatban kiemelte, hogy nagy hatással vannak a személyiség fejlődésére, az igazságérzet kialakulására, a közösségi életbe való beilleszkedésre, tehát nagyon sokoldalú fejlettséget biztosítanak.
Bihari Péter ehhez kapcsolódóan kifejtette: a mesetanulás fejleszti a gyerek agyát, annak előadása növeli az improvizációs és előadókészséget, valamint ezeken a versenyeken – amellett, hogy a diákok egymástól is tanulnak – gyarapodhat az önbizalmuk. A megzenésített mesék pedig a muzikális készséget is fejlesztik – tette hozzá az igazgató.
Soha jobb felkonferálást! A modern és klasszikus mesék szembenállásának kérdéskörét érintve Bihari Péter úgy vélekedett, a modern mese alternatíva, de az is a klasszikusok alapján rendeződik, és az alapvető különbség a képi megjelenítésben van. Ugyanakkor a gyerekek a mai 3D-s technikával készült mesék rajzolt elődjeit is szívesen nézik, így mindkettőnek van létjogosultsága.
Klár Andrásné elmondta, a kisdiákok könnyebben hajlanak a mai szóhasználatú mesékre, de a tartalmas régi népmesékből sokat tanulnak. Régen használatos szavak kerülnek a szókincsükbe, és a múltra, a gyökerekhez való kitekintésük is nő, és ez fontos ahhoz, hogy egy egészséges jövőképet tudjanak maguknak kialakítani.
Bihari Péter a népmesékkel kapcsolatban a hagyományőrzés fontos szerepére hívta fel a figyelmet, amelyhez már fiatal korban el kell kezdeni hozzászoktatni a gyerekeket. „A népmese nemzeti hagyományaink részét képezi, több tízezres összegyűjtött meseállományunk van” – emelte ki az igazgató.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!