Hagyományőrzés, gasztronómia, gyermek és felnőtt programok, szabadtéri rendezvények jellemzik az idei húsvéti hosszú hétvége programjait, legyen szó a budai Várról vagy Hollókőről.
Noszvajon március 30-án a mesék birodalmába repítik a szervezők az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket. A vendégek végigjárhatják a meseutat, amelyen összegyűjthetik a palóc mesevilág remekeit, eközben pedig megcsodálhatják a település nevezetességeit, illetve megkóstolhatják a helyi gasztronómia fogásait is.
Vasárnap rendezik meg a húsvéti tojásvadászatot, amelynek lényege, hogy a benevező csapatoknak össze kell gyűjteniük a falu több pontján elrejtett tojásokat.
Húsvét hétfőn a hagyományos vendégvárást idézik meg a település tájházában, a Noszvaji Gazdaházban, ahol a tervek szerint a Galagonya Bábszínház fogja szórakoztatni a vendégeket. Ezen kívül egész napos néptáncbemutatót, tojásfestést, gasztronómiai és borkóstolót is szerveznek.
Kisgyörgy Tamás, a Sóstói Múzeumfalu közművelődési munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a régi hímestojás-festést is kipróbálhatják majd az érdeklődők, hogy aztán húsvétkor meglephessék a locsolkodó fiúkat, férfiakat, mint ahogy azt egykor tették a lányos házaknál.
A hagyományos falusi locsolkodás sem marad el: április 1-jén, húsvéthétfőn egész napos programot rendeznek a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő múzeumfaluban. Dédapáink szokását a Nyírség Táncegyüttes tagjai elevenítik majd fel, s a vödrök is előkerülnek a lányok, asszonyok „megöntözéséhez”.
A skanzen templomában ünnepi istentisztelet is lesz, Kósa László református lelkész mond imát húsvét alkalmából.
Az elmaradhatatlan húsvéti nagyvásárt ugyancsak megtartják a program keretében, a műhelysoron pedig a kismesterségek munkájába is betekinthetnek a látogatók. Megnézhetik a mézeskalácsos, a kádár, a kerékgyártó, a cipész vagy a fazekasok műhelyét, sőt tanulhatnak néhány mesterfogást is. A tojásfestés mellett lesz csuhézás, csipkeverés, selyemvirág- és pásztorrózsa-készítés.
A húsvéthétfői programot lovaglás, szekerezés és íjászverseny egészíti még ki. A legkisebbek a Burattino Bábszínház meseelőadásán, a felnőttek pedig a Kuckó Művésztanya utcaszínházi darabjain szórakozhatnak majd.
Rossz idő esetén sem maradnak el a programok, esős időben a fűtött újlétai magtárban várják a régi ünnepek hangulatára vágyó érdeklődőket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!