Slobodan Cikaric orvosprofesszor, az egyesület elnöke egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „nincs igazuk azoknak a szakembereknek, akik nem látnak semmilyen összefüggést a 78 napos bombázás során bevetett 15 tonna szegényített urán” és az utóbbi évtizedben egyre nagyobb számban jelentkező daganatos megbetegedések között. Állítása szerint a szegényített uránt tartalmazó lövedékeket főként Koszovó területén, valamint a pcinjai körzetben vetették be.
Cikaric emlékeztetett arra, hogy a bombázások után görög és bolgár jelentések a szokásos értékeknél harmincszor magasabb sugárzásról számoltak be. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy több tonna radioaktív szennyeződés szóródott szét a Balkán-félszigeten.
Hozzátette, hogy a radioaktív anyag a talajba kerül, onnan átkerül a táplálkozási láncba, hatása pedig daganatok formájában, általában késleltetve mutatkozik meg. Leukémia és nyirokcsomó-daganat esetében 5-10 év a látens időszak, egyéb rákos megbetegedések pedig akár 10-20 év múlva is jelentkezhetnek.
Slobodan Cikaric felhívta a figyelmet arra, hogy 2008-ban – vagyis a lappangás időszakának elteltével – Szerbiában (Koszovót leszámítva) két százalékkal több rákos megbetegedést regisztráltak, mint 2001-ben. A 2010-es adatokat a két évvel korábbiakkal összevetve pedig 10 százalékkal emelkedett az újonnan diagnosztizált daganatos esetek száma.
Az orvos úgy értékelte, hogy Szerbia több milliárd dollárnyi kártérítést követelhetne azoknak a tengerészeknek a példájára, akik két-két millió dollár fájdalomdíjat kaptak a fukusimai sugárzás miatt.