Betemetik a lányát rabságban tartó férfi pincéjét

Betemetik azt a pincét, ahol az „amstetteni rémként” is emlegetett Josef Fritzl negyed évszázadon át fogva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette saját lányát.

kn
2013. 06. 21. 14:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Betemetik azt a pincét, ahol az „amstetteni rémként” is emlegetett Josef Fritzl negyed évszázadon át fogva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette saját lányát. Mint arról a Kronen Zeitung című osztrák újság beszámolt, a munkagépek csütörtökön vonultak fel az amstetteni házhoz, és elkezdték betonnal feltölteni a pincét.

A bűncselekmény napvilágra kerülése után több mint öt éven át eldöntetlen volt az ingatlan sorsa, az eladása és a lerombolása egyaránt szóba került. Walter Anzböck, a büntetőper után kijelölt felszámolóbiztos amellett volt, hogy többé senki se léphessen be a helyre, ahol a szörnyűségek történtek. Éppen ez valósul meg most – mondta Anzböck az újságnak. Hozzátette: mindez megegyezik a család akaratával.

 

2008-ban derült fény arra, hogy az amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki. A súlyosan torzult személyiségű, de büntetőjogi szempontból beszámíthatónak ítélt Fritzlt 2009-ben életfogytig tartó, abnormális elítéltek számára fenntartott fegyházban letöltendő büntetésre ítélték.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.