A 74 éves Sam Axelrad 47 év elteltével hétfőn találkozott először egykori páciensével, a 73 éves Nguyen Quang Hunggal, aki a vietnami háborúban az Egyesült Államok ellen harcolt.
A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front (Viet Cong) egykori katonáját az An Khe-i amerikai támadás során lőtték meg a karján, majd sikerült elmenekülnie, és egy rizsraktárban bujkált három napig, míg egy amerikai helikopter rá nem akadt. A Phu Cat-i tábori kórházba került. „Úgy éreztem magam, mint a hal a vágódeszkán. Nem tudtam, megölnek-e vagy életben maradok” – emlékezett Hung. „Amikor hozzám került, jobb alkarja már padlizsánlilára színeződött. Az életét csak úgy lehetett megmenteni, hogy könyök fölött levágtam a beteg testrészt” – mesélte Axelrad, az akkor 27 éves katonai orvos.
A műtét után Hung nyolc hónapig lábadozott, majd fél éven át segédkezett az amerikai orvosoknak. A háború végéig városában, An Kheben is gyógyítással foglalkozott. Később a helyi önkormányzatnál dolgozott, nyugdíjasként pedig rizsültetvényére vonult vissza. Axelrad segédei annak idején leégették a húst a testrészről, a csontokat dróttal összefogták és az operáció emlékéül az orvosnak ajándékozták. „Nem mondhatni, hogy ez volt a háborús gyakorlat, de kedves gesztusnak tartom, mert jótettünkre emlékeztet” – értékelte Axelrad.
A doktor a háború után urológusként dolgozott Texasban. Évtizedeken át nem nyúlt a szekrényében őrzött katonai zsákjához, mert nem kívánta újraélni azokat az időket. Néhány évvel ezelőtt mégis megtalálta a csontokat, és elgondolkodott, mi lehet most a kar eredeti tulajdonosával, Hunggal. Elhatározta, visszaviszi a csontokat Vietnamba, megkeresi régi betegét, és visszaadja neki. Nem tudta, Hung életben van-e, és azt sem, hol kezdje a kutatást. Tavaly nyáron Hanoiba utazott, a szerencse pedig segítségére sietett. Meglátogatta a Metropol Hotel alatti régi háborús bunkert, ahol az idegenvezetőről kiderült, újságíró, akit rendkívül érdekeltek az orvos katonatörténetei.
Egy nagy példányszámú helyi lap beszámolt a Hung után kutató orvosról. Az írás pedig az egykori páciens sógorának kezébe került, aki fel is vette a kapcsolatot a szerkesztőséggel. Az újságíró megszervezte a találkozót, és tolmácsként segítette a két veteránt. A két férfi Hung otthonában látta viszont egymást 47 év után, tréfálkoztak, melyikük emlékszik jobban a háborúra, mely hajdan ellenségekké tette őket. A vendéglátó vacsorával kínálta az orvost és családját, bemutatták egymásnak gyermekeiket, unokáikat. Meglepte, hogy ennyi ideig őrizték a karját, de őszintén örült, hogy visszajutott hozzá, és majd együtt temetik el vele.
Axelrad örömmel értesült arról, hogy egykori betege boldog életet él. „Óriási meglepetés, hogy csaknem fél évszázad után viszontláthattam a doktort, és a testrészem is újra az enyém. Büszke vagyok, hogy véremet ontottam hazám újraegyesítéséért, és szerencsésnek tartom magamat azokhoz a bajtársakhoz képest, akik sosem tértek haza a háborúból” – összegezte a találkozó után az egykori katona.
Több mint négy évtized után így még reménykedhet, hogy megkapja a hadirokkanti nyugdíjat. Kérelmét mindeddig elutasították, nem tudta ugyanis bizonyítani, hogy karját a háborúban veszítette el.
