Átlagosan öt évvel rövidül meg mintegy félmilliárd észak-kínai élete a belélegzett rossz minőségű, széntüzelés által szennyezett levegő miatt – állapította meg egy Kínában most publikált tanulmány. Szerzői kínai, izraeli és amerikai kutatók, akik a levegőszennyezés egészségre gyakorolt hatásából – összehasonlításokkal – a várható élettartam egyértelmű és konkrét rövidülésére következtettek. Ennek megállapításához az 1991 és 2000 közötti időszak halálozási adatait vették alapul.
Egy új tanulmány megállapította, hogy a tartósan magas légszennyezettség hozzájárul a véredények megkeményedéséhez, és felgyorsítja az ateroszklerózis, az erek elmeszesedésének folyamatát.
Évi több mint 18 ezer ember korai halálában játszik közre a szénnel fűtött erőművek okozta környezetszennyezés az Európai Unióban, az erőművek okozta egészségkárosodás kezelésének költsége pedig évi 42,8 milliárd euróra rúg.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot: csaknem ötezer, előzőleg szívrohammal kezelt beteg korai halálát okozza évente az emberi tevékenységből származó légszennyezettség Nagy-Britanniában. A szálló por még a legalacsonyabb koncentrációban is káros.
Az észak-kínai helyzet meghatározó módon annak is a következménye, hogy a központi kormányzat 1950 és 1980 között kedvezményes politikát érvényesített, ingyenes széntüzelést biztosított a Huaj folyótól északra eső területeken, ahol hűvösebb az időjárás.
A kutatók összesen 90 városból gyűjtötték adataikat 1981 és 2000 között a szálló por, a parányi 100 mikron átmérőjű, vagy annál kisebb szennyező részecskék mértékéről, koncentrációjáról. Ezek forrásai többnyire az erőművek, az építkezések és a gépjárművek. Megállapítást nyert, hogy az északi országrészben koncentrációjuk 184 mikrogramm volt köbméterenként, 55 százalékkal magasabb, mint délen. A lakosság körében a várható élettartam átlagosan 5,5 évvel mutatkozott alacsonyabbnak.
A szakemberek egyértelműen olyan betegségek nagyobb előfordulását találták, amelyek kialakulásában bizonyított szerepe van a levegő minőségének. Ilyenek a szív- és érrendszeri megbetegedések, az agyvérzés vagy a tüdőrák. A kutatók szerint az általuk alkalmazott mérési módszerek alapján a világ más részein is megbecsülhető a rossz minőségű levegőnek a születéskor várható időtartamra gyakorolt hatása. Ezek szerint minden egyes köbméterenkénti 100 mikrogramm szálló por (TSP) 3 évvel rövidíti le azt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!