Árverés alatt a legendás Aston Martin

A sárga sportkocsit a Roger Moore által megformált filmes karakterre szabták.

tt
2014. 03. 14. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ház tájékoztatása szerint ez az első alkalom, hogy az exkluzív DBS modell árverésen szerepel. Az 1970-ben gyártott kocsi eddig ötször cserélt gazdát, mindannyiszor magánszemélyek között. A jármű értékét 350 és 550 ezer font (131 és 206 millió forint) közötti összegre taksálják.

Az autót 44 évvel ezelőtt kifejezetten Roger Moore sorozatbéli karakterének, Brett Sinclair angol arisztokratának az ízlésére szabták. A Bahama-sárga Aston Martin a széria másik főszereplőjének, Tony Curtis karakterének Ferrarijával együtt a 24 részes sorozat szimbólumává vált.

A Minden lében két kanál világszerte nagy népszerűségnek örvendett, és akkor ért véget, amikor Roger Moore elvállalta az első James Bond-szerepét. A sárga Astont először 1971-ben adták el, jelenleg 112 ezer kilométer van benne. Állapota kiváló, negyedik tulajdonosa ugyanis teljesen felújíttatta. 1997 óta az Aston Martin-gyárban tartják karban.

A kocsira a Bonhams évente – idén tizenötödik alkalommal – megrendezett Aston Martin-árverésén licitálhatnak az érdeklődők május 17-én Newport Pagnellben. A tavalyi aukció tízmillió font bevételt hozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.