Badacsony felébredt Csipkerózsika-álmából

A helyi termékek és kezdeményezések révén „gasztronómiai forradalmat" szeretnének elérni.

2014. 03. 20. 5:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Váli Péter borász a szerdai, budapesti, Badacsony New Yorkban elnevezésű rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a badacsonyi termelők kezdeményezésére létrejön a Balatoni Kör, melynek alapításában pénteken húsz vezető borász és vendéglátós vesz részt a Balaton mindkét partjáról. Az összefogás célja, hogy a Balaton mentén a helyi termékeket népszerűsítsék, és együttes erővel emeljék európai szintre a balatoni gasztronómiát. Első lépésként a Balatoni bort a Balaton-partra kezdeményezés azt szeretné elérni, hogy a tóparti vendéglátóhelyeken helyi bort kóstolhassanak a vendégek, de az is fontos célkitűzés, hogy balatoni halakból készüljenek a helyi éttermek fogásai.

Krisztin N. László, Badacsonytomaj polgármestere emlékeztetett: a helyiek összefogása lehetővé teszi, hogy a badacsonyi borok egyre többször és egyre komolyabb formában jelenhessenek meg a nagy rendezvényeken országszerte. Badacsonyba is érdemes azonban ellátogatni, hiszen egyre több színvonalas rendezvény várja a vendégeket a Balaton egyik legszebb környékén – tette hozzá.

Istvándy Gergely borász, a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnökségi tagja hangsúlyozta: Badacsony felébredt Csipkerózsika-álmából, és a látogatóknak immár a nyári főszezonon kívül is számos színvonalas kikapcsolódási lehetőséget kínál: egyebek között síjáró-pályarendszer, az új badacsonyi kilátó, a badacsonyörsi arborétum, a szigligeti vár, az új lábdihegyi strand, a tapolcai tavasbarlang, Salföldön pedig lovaglási lehetőség várja a vendégeket.

Borbélyné Galambos Gabriella, a Badacsonyi Borút Egyesület elnöke elmondta, egyebek között borúti információs táblarendszerrel és egységes megjelenésű kiadványcsaláddal népszerűsítik a borvidék pincészeteit, de szélesebb összefogásban is gondolkodnak, így a Füredi, a Somlói és a Badacsonyi Borút Egyesület rövidesen együttműködési megállapodást köt.

Váli Péter beszámolója szerint a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület immár harmadik alkalommal szervezte meg a közös budapesti bemutatkozást, melynek során először az olaszrizling, majd a szürkebarát, idén pedig a kizárólag Badacsonyban termő kéknyelű áll a középpontban. „A világ legnagyobb kéknyelűkóstolóján” a budapesti New York-palotában szerdán 31 badacsonyi termelő 155 vakkóstolással előzsűrizett borát lehet megízlelni, a kéknyelű mellett például bakatort, olaszrizlinget, rózsakőt, szürkebarátot, rajnai rizlinget, vulcanust és zeuszt is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.