Döbbenetes felfedezés az autizmus terén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Bár nagy számban diagnosztizálják a betegséget, mégsem lett gyakoribb az előfordulása.

2014. 03. 28. 17:27

A CDC adatai azt is megmutatták, hogy a gyermekek többségénél négyévesen vagy annál is idősebb korban állapítják meg az autizmust. A CDC szerint azonban a rendellenességet sokkal korábban is fel lehet ismerni –  többek között abból, hogy a nyelvi és mozgási képességek fejlődésében már kisgyermekkorban lényeges lemaradás tapasztalható.

Egy friss amerikai kutatás autizmussal diagnosztizált pácienseknél rendellenes sejtnövekedést állapított meg elhunyt gyermekek agyának vizsgálata során. Az eredmény arra utal, hogy néhány esetben talán már a születés előtt kialakulnak az autizmus okai.

A rendellenes sejteket olyan agyterületekről származó mintákban találták, amelyek a társas viselkedés, az érzelmek és a kommunikáció szabályozásában játszanak fontos szerepet. Az abnormális sejteket 11 autista gyermek közül tíznél találták meg, míg a nem ASD-seknél 11-ből csak egynél.

A gyermekek agyát haláluk után kutatási célokra ajánlották fel. A halálokok között baleset, vízbefulladás, asztma és szívproblémák szerepeltek. A New England Journal of Medicine-ben megjelent tanulmány szerzői szerint valószínű, hogy a rendellenességet okozó hibák a várandósság második vagy harmadik trimeszterében történhettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.