Egészséges étrendre tértek át a medvék

Jót tett az életmódváltás a Yosemite Nemzeti Park medvéinek, ráadásul kevesebbszer garázdálkodnak a táborhelyeken.

SZB
2014. 03. 08. 5:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A becslések szerint nagyjából 350-400 fekete medve él az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb turistacélpontjának számító park területén. A látogatók és a medvék közti véletlen találkozások száma 1998-ban érte el csúcspontját, az állatok rendszeresen felforgatták a táborokat és betörtek az autókba étel után kutatva – mondta Scott Gediman, a park szóvivője. Az 1998-ban regisztrált 1584 esetet követően a park különböző megelőző intézkedésekkel rukkolt elő: többek közt medvebiztos élelmiszer-tárolókat állítottak fel a táborhelyeken és erélyesebben léptek fel az élelmiszereket – rágcsálnivalókat, kenyeret – hátrahagyó emberekkel szemben. A kezdeményezés a jelek szerint kifizetődő volt – húzta alá Gediman.

A Frontiers in Ecology and the Environment című folyóirat márciusi számában közölt tanulmány szerint az intézkedések bevezetését követően a parkban élő medvék 63 százalékkal kevesebb emberi élelmet fogyasztottak, mint 1975 és 1985 között. Az állatok most ugyanannyi emberi táplálékot esznek, mint 1915-ben, amikor a parkot évente mindössze néhány ezren keresték fel, szemben a jelenlegi négymilliós éves látogatószámmal. Az ember-medve találkozások száma is drasztikusan visszaesett: 2012-ben mindössze 155 esetet regisztráltak. A Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i intézményének kutatójaként dolgozó Jack Hopkins, a tanulmány vezető szerzője úgy követte nyomon a medvék étrendjének változását, hogy szögesdrótot kifeszítve gyűjtött szőrmintákat az állatoktól.

A szakemberek megvizsgálták a mintákat és összevetették azokat olyan medvék csontjaival, amelyek 1915 körül és a rákövetkező évtizedekben éltek a parkban. A kutatók bizonyos típusú nitrogén- és szénizotópok után kutatva vizsgálták a szőr és csontmintákat annak meghatározásához, hogy a medvék mennyi emberi élelmet fogyasztottak. Ezeknek az izotópoknak a jelenléte ugyanis az emberéhez hasonló étrendet jelez. „Az emberi élelmek fogyasztásának számos hátulütője közé tartozik, hogy a medvéknek tönkremennek a fogaik az elcsent ételek magas cukortartalma miatt – magyarázta Hopkins, hozzátéve, hogy az emberi élelemre rákapó medvék rendszeresen visszatérnek a táplálékforráshoz és ezzel veszélynek teszik ki saját magukat és az embereket is.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.