Elhunyt a híres autógyáros utolsó unokája

A Fordnál töltött évtizedek alatt meghatározó szerepe volt az arculat modernizálásában.

kn
2014. 03. 10. 9:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

William Clay Ford 1949-ben csatlakozott a családi céghez, miután diplomát szerzett a Yale Egyetemen. Pályáját a reklámosztályon kezdte, összességében pedig 57 évet töltött a gyárnál. 2005-ös visszavonulása után a nyugalmazott igazgató címet viselte. A Fordnál töltött évtizedek alatt a termékdizájnért felelős vezetőként meghatározó szerepe volt az arculat modernizálásában. Később a pénzügyeket felügyelte.

A Forbes pénzügyi magazin 1,35 milliárd dollárra becsülte a vagyonát, amelyből jócskán fordított jótékony célokra. „Az apám nagyszerű üzletember és nagy emberbarát volt, aki az egész életét a vállalatnak és a közösségnek szentelte” – írta az autógyár által kiadott közleményben William Clay Ford Jr.

William Clay Ford bátyjával, a híres Henry II-vel a gyáralapító fiának, Edsel Fordnak volt a gyereke. Míg Henry II a gyár vezetésében ért el sikereket egészen 1987-ben bekövetkezett haláláig, addig William Clay inkább a tervezésben bizonyított. Az ő nevéhez fűződik a híres Continental Mark II, a gyönyörű, ám rövid életű luxusautó az 1950-es évekből. A modell korának egyik legdrágábbja volt, ám a gyár ráfizetésnek találta, és hiába volt népszerű a híresek és gazdagok körében, végül leálltak a gyártásával.

William Clay Ford 1963-ban vásárolta meg a Detroit Lions NFL-csapatot, amelynek haláláig elnöke maradt. Fordot túlélte felesége, Martha Firestone, akivel 66 évig volt házas. Az asszony a Firestone abroncsgyárat alapító Harvey Firestone-nak, Henry Ford jó barátjának az unokája.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.