Hangszerként használhatták Stonehenge köveit

A kutatók most azt igazolnák, hogy Stonehenge köveit zenei tulajdonságaik miatt választották.

UDM
2014. 03. 07. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Stonehenge titkainak egyike, hogy miért szállították az építkezésnél felhasznált köveket a több száz kilométerre fekvő Pembrokeshire-ből Wiltshire-be, ahol a kör alakú együttest végül felállították.

A londoni Royal College of Art kutatói több ezer sziklát vizsgáltak meg Stonehenge köveinek eredeti lelőhelyén, és azt találták, hogy a kövek nagy arányban zengenek, ha megütik őket. A legtöbb kőzet a repedések miatt nem vezeti jól a rezgéseket, de bizonyos típusú kőzetszerkezetnél előállhat egy fémes kongás, amit a kutatók a lelőhelyen talált köveknél és Stonehenge néhány kődarabjánál egyaránt kimutattak.

Stonehenge körkörös elrendezésének köszönhetően a hang visszaverődése tovább fokozhatta a sziklák megkongatásának akusztikai hatását. Az ide-oda járó visszhang díszíthette a körön belül elhangzó beszédet, vagy aláfestést adhatott az ott játszott zenének. A kutatókra most annak igazolása vár, hogy Stonehenge köveit – legalább részben – zenei tulajdonságaik miatt választották, és hangszerként használták. Ennek sajnos nem sok nyoma maradhatott hátra.

A koraókori, sőt, őskori zenélésre számos bizonyíték áll rendelkezésre. A jelenleg ismert legkorábbi hangszerek azok a mamutagyarból és madárcsontból készült, 40 ezer éves fuvolák, amelyeket a dél-németországi Geissenklösterle barlangjában találtak meg. A fuvolák mellett feltártak 30 ezer éves, kaparással megszólaltatott és ütős hangszereket is. Ezenkívül a világ minden táján tártak már fel hangot kiadó köveket, és közülük számosnak sikerült igazolni az őskorig visszanyúló zenei felhasználását is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.