Százmillió fiatal nő írástudatlan

A helyzet tűrhetetlen, mert a szegény lányok számára a tanulás jelentené a felemelkedést.

kn
2014. 03. 11. 9:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet kérte, hogy a jövő első számú fejlesztési céljai között kapjon helyet a nemek között az oktatásban megmutatkozó egyenlőtlenség felszámolása. 2011-es adatok szerint az alapfokú oktatás terén a világ országainak 60 százaléka valósította meg a nemek közti egyenlőséget, a középfokú oktatásban pedig csak a 38 százaléka. A szegény országokban ez az arány még rosszabb, mindössze 20, illetve 10 százalék – közölte a UNESCO abból az alkalomból, hogy tanácskozást kezdett a nők jogi és szociális helyzetével foglalkozó bizottsága.

A statisztika szerint a legrosszabb helyzetben az arab világban, a dél- és nyugat-ázsiai országokban, illetve a Szaharától délre fekvő afrikai országokban élő lányok vannak. Ha maradnak az eddigi tendenciák, 2015-re csak a világ országainak 70 százalékában sikerül elérni a nemek egyenlőségét az alapfokú oktatásban, és csak az országok 56 százalékában a középfokú oktatást illetően.

Egy friss, 2013–14-re vonatkozó jelentés szerint a fejlődő világban 175 millióra tehető az írástudatlan fiatalok száma, és 61 százalékuk nő. Ez a helyzet tűrhetetlen, mert a szegény lányok számára a tanulás jelenti a felemelkedés, a szegénység ördögi köréből való kitörés leghatékonyabb módját – hangsúlyozta Irina Bokova, a UNESCO főigazgatója.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.