A mélységi rekord és a miskolci barlangászok

Akár 40-50 kilométer is lehet a Miskolcnál húzódó barlang hossza.

tt
2014. 04. 09. 16:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutatást vezető Rántó András a Felsőtárkányban szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Bükki Nemzeti Parkban, Lillafüred és Bánkút között található Bányász-barlangot az 1960-as évek közepén kezdték el feltárni. A több hullámban folytatott kutatás során 87 méteres mélységig jutottak el akkor a barlangászok.

A feltárás 2010-ben vett új lendületet: a több barlangászegyesület tagjaiból szerveződött Szinva Csoport kisebb bontás után új kürtőkre bukkant – közölte Rántó András. Négy év alatt, idén március 15-én jutottak el az új rekordmélységig, megelőzve ezzel az eddigi „csúcstartó”, ugyancsak a Bükkben lévő, 254 méter mély István-lápai-barlangot – tette hozzá.

Sűrű Péter kutatásvezető-helyettes hangsúlyozta, hogy a kutatásnak ezzel még nincs vége. A Miskolc vízellátásának 20-25 százalékát biztosító Szinva forrásához kapcsolódó Bányász-barlang mélysége ugyanis meghaladhatja a 400 métert, hossza pedig akár 40-50 kilométer is lehet.

A feltárásban szintén részt vevő Nagy Gergely közölte, hogy a barlangászat „nem magányos hősökről” szól, hanem csapatmunka. A Bányász-barlangban 2010 óta mintegy 30 barlangász dolgozott összesen 3000-4000 munkaórát és mintegy ötmillió forintot áldozva a kutatásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.