A síró gyerek és professzor is díjat érdemelt

Átadták a Webby-díjat, mellyel a kiugró internetes teljesítményt ismerik el.

KSZ
2014. 04. 29. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közel két évtizede évente kiosztott Webby-díjjal a kiugró internetes teljesítményt ismerik el. A díjakat a nemzetközi Digitális Művészeti és Tudományos Akadémia ítéli oda, amelynek mintegy ezer világháló-szakértő és profi internetszakember a tagja.

Minden Webby-kategóriában két díjat osztanak: egyet az akadémia, egyet pedig a közönség online szavazatai alapján. Idén közönségdíjas lett többek között Beyonce, a Tumblr, a NASA honlapja, továbbá a The Onion című szatirikus online híroldal, amely a humor kategóriában az akadémiai díjat is elnyerte.

Az egyéni blog vagy honlap mezőnyben a Reasons My Son Is Crying (A fiam sírásának okai) szintén mindkét díjat elvitte. A honlap szipogó gyerek képeit közli olyan aláírásokkal, mint: „nem engedtem, hogy kutyatápot egyen” vagy „azt mondtuk neki, hogy a dinoszaurusza kék”.

A Harvardon tanító 52 esztendős Lawrence Lessig életműdíjas lett. Ő volt a társalapítója a Creative Commons honlapnak, egy olyan szerzőijogi-rendszernek, amely segíti a kreatív alkotások jogszerű megosztását, „közkinccsé tételét”.

A Kickstarterre, amely egyének és csoportok számára is lehetővé teszi az online pénzgyűjtést, idén 500 ezren szavaztak. A honlap az év áttörése díjat kapta, mivel járható utat kínál új projektek elindítására. Az 1987-ben alapított De La Soul az év művésze elismerésben részesült, miután ingyen letölthetővé tették zenei katalógusukat.
A jamaicai bobcsapat az év atlétái címet szerezte meg azzal, hogy online szervezett közfinanszírozással biztosították útjukat a szocsi olimpiára.

Online zenés videójáért Bob Dylan, az Arcade Fire és Pharrell Williams is díjazott lett. A díjakat május 19-én adják át New Yorkban egy hagyományos ceremónia kíséretében, amelynek során minden győztes csak ötszavas köszönőbeszédre szorítkozhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.