Ezen kívül május 18-ától – az amerikai nagyvárosok esetében példátlan módon – 21 évre emelkedik a korhatár, amely alatt tilos dohányt, hagyományos és elektromos cigarettát vásárolni. Ez volt a világváros távozó polgármestere, Michael Bloomberg által elfogadtatott és aláírt egyik utolsó jogszabály, mielőtt január 1-jén átadta helyét utódának, Bill de Blasiónak.
Hagyományos cigarettára is tilos rágyújtani a középületekben és közterületeken, sőt számos lakóépületben is. Szintén kedden lépett életbe Chicagóban az a rendelet, amely a középületekben és a közterületeken megtiltotta az elektromos cigaretta használatát. Március elején Los Angeles is igennel szavazott a tiltásra.
Az iparág eközben tiltakozik. Azt mondják, a törvényhozók összekeverhettek valamit: az elektromos eszközről a valódi cigaretta juthatott eszükbe. A gyártók szerint a tiltás csupán annyit tesz, hogy megfosztja a dohányzás szenvedélyéről leszokni vágyókat a cigaretta egyik „működő alternatívájától”.
A speciális folyadék párologtatásán alapuló eszköz fiatal iparága gyors virágzásnak indult az Egyesült Államokban: kétmilliárd dolláros (446 milliárd forint) piaca van – szemben a hagyományos cigaretta 80 milliárdos (19 ezer milliárd forint) piacával. Az eladások megkilencszereződtek 2010 és 2012 között – mutatta ki több tanulmány.
Az országban államonként, városonként eltérően szabályozzák az elektromos cigaretta forgalmazását: egyes államok nem tiltják, hogy fiatalkorúak is megvásárolhassák.
Az elektromos cigaretta használatának korlátozásáról szóló javaslatot szavazott meg a héten a Los Angeles-i városi tanács, amely az éttermekből, bárokból, éjszakai klubokból és a közterületekről is száműzné a nikotinos folyadékkal töltött készülékeket.
Az elektromos cigaretta elterjedésével visszaszorult a dohányzás Franciaországban, és a leszoktató gyógyszerekből is kevesebb fogyott 2013-ban.
Kontrollálatlanul kísérleteznek a fogyasztóval – hangzott el Heidelbergben egy konferencián, ahol az elektromos cigaretta veszélyeire hívták fel a figyelmet.
Az elektromos cigaretta ugyanolyan hatásosan segíthet a dohányzásról való leszokásban, mint a nikotintapasz – mutatta ki egy új-zélandi kutatás.
Az elektromos cigaretta károsabb lehet, mint a kiváltani kívánt káros szenvedély – hívták fel a figyelmet a kutatók korábban.
Az elektromos cigaretta piacának szabályozására készül az Európai Bizottság, a tervek szerint a termékek többségét csak gyógyszertárban lehet majd árusítani.