Elektromos kerékpárra pattanhatnak a városiak

Május elsejétől állnak rendelkezése az első – elektromos – közösségi kerékpárok Madridban.

kn
2014. 04. 03. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első szakaszban 1500 jármű áll majd forgalomba, és valamennyi villanybicikli lesz – közölte a polgármesteri hivatal szóvivője. A BiciMad szolgáltatás keretében 120 helyen 3120 kerékpárt lehet bérbe venni. Az éves bérletet váltók kedvezményes áron, az első félórában fél euróért használhatják a közösségi bicikliket.

A BonoPark céggel kötött 25 millió eurós (7,7 milliárd forintos) szerződés a spanyol főváros közlekedésének összesen 884 millió eurós (272 milliárd forintos) összköltségű, 2013 júliusában elfogadott átszervezési tervének a része. A fővárosban több mint 60 kilométer kerékpárút kiépítését is tervezik.

Több spanyol városban, így Barcelonában és Valenciában is működnek már közösségikerékpár-rendszerek, a baszkföldi San Sebastiánban pedig villanybiciklik kölcsönözhetők. A rövidesen megnyíló madridin kívül mintegy 400 városi közösségikerékpár-rendszer működik világszerte, összesen 700 ezer kerékpárral – derül ki az ITDP washingtoni Közlekedés- és Fejlesztéspolitikai Intézet decemberben közzétett tanulmányából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.