Bár még folyamatban vannak az erről szóló kutatások, mégis bátran kijelenthetjük: a tojás mint jelkép, valószínűleg egyidős az emberiséggel – mondta el az mno.hu-nak Gunszt Andrea. A hímes tojások eredete a messze múltba mutat: az első, karcolással díszített tojások maradványait avar kori sírban találták meg régészek, de ókori Egyiptomból való, faragott kőtojásról is van tudomásunk – tette hozzá a pedagógus. A tojás maga az élet és a feltámadás szimbóluma. A finn nemzeti eposz, a Kalevala az élet keletkezésének szimbólumaként használja a motívumot:
Tört tojásnak alsó fele
Válik alsó földfenékké,
Tört tojásnak felső fele
A felettünk való éggé,
Sárgájának felső fele
Fényes nappá fenn az égen,
Fehérjének felső fele
A halovány holddá lészen;
Tojáson mi tarka rész volt,
Égen csillag lesz belőle,
Tojáson mi feketés volt,
Lesz belőle ég felhője.
Tojást nemcsak húsvétkor adtak egymásnak, sajátos rendszer volt ez, amely nemzedékről nemzedékre szállt, születéstől halálig kísérte az ember életútját. Egyfajta titkos jelrendszer ez, amellyel szavak nélkül is tudtak üzenni a számukra kedvesnek. Megbocsátást, segítséget kérhettek egy rokontól, baráttól, az égiek közbenjárását kérhették nehéz helyzetükben – fejtette ki Gunszt Andrea. A tojás színével és mintájával is tudtak üzenni. Piros tojást csak a lány szívéhez nagyon közel álló legény kaphatott, sárga a nem szívesen látott vendégnek jutott. Aki zöldet kapott, reménykedhetett, hogy következő évben megérik a leány szerelme, és bepirosodhat a tojás. Kék és lila a rokonoknak járt, a barna szín a tisztelet jele volt.
Különböző festőnövényekkel érték el ezeket a színeket. A zöld-barna színt például a dió héjának összeporlasztásával, majd feloldásával nyerték. Ezt az anyagot ma diófapácként is használják. A vöröshagyma száraz héjából készített főzettel érték el a vörös, vöröses barna, kökény szárított termésével, sáfrányos szeklice virágszirmával pedig a pirosas színt. A sárgát a festőrezeda, és festőrekettye főzettel, kökény szárított virágával, vagy körömvirággal, míg a kéket, liláskéket a csülleng nevű növénnyel, bodza szárított termésével, festőmályva virágával, a feketét pedig a tölgyfagubaccsal, borostyán termésével állították elő. A növényeket, növényi részeket az év során gyűjtötték, szárították, porrá törték, majd felhasználáskor főzetet készítettek belőle. Ugyanezen festőnövényeket használták textilfestésre is. Sok más festőnövény is van, hogy melyiket használták, az attól függött, hogy az adott tájegységen mi terem meg.
Bodzafába beleillesztett, tölcsér formájú, kis sárgaréz tekercs, úgynevezett íróka segítségével rajzoltak motívumokat a tojásra. Volt, amikor a tölcsér formába kemény viaszt tettek, azt megmelegítették a gyertyalángban, úgy olvasztották fel a viaszt, majd rajzoltak vele a tojásra. De használták úgy is, hogy a felmelegített viaszba mártották bele az írókát, majd azzal rajzolták meg a motívumot. Az írókázás mellett karcolással is nyertek mintákat. Minden mesterségnek volt egyfajta ügyességi mérője, egyfajta mesterségbizonyító műveletként kezdett kovácsok körében elterjedni a tojáspatkolás. Az úgynevezett berzselési technika azt jelentette, hogy valamilyen vékony szövésű anyagot tettek a tojás felszínére, alá pedig valamilyen növényt, majd így tették a különböző növényekből nyert színező folyadékba. A tojáson így nagyon szépen rajta maradt a növény rajza. Kalocsa vidékén pedig pingálták a tojást.
A motívumrendszert tekintve a különböző tájegységekre jellemző, speciális jegyeket lehet elkülöníteni. Ezt mutatja a következő grafika is. A tojásokon fellelhető motívumrendszer párhuzamosan fejlődött a népviselettel és a bútorokon található szimbólumrendszerrel. A grafikán bemutatott négyes osztás például az Árpád-kori pénzérméken is visszaköszön, a négy égtájat és a négy őselemet szimbolizálva.
A falvakban a mai napig őrzik tojásfestést, és a húsvét hétfői locsolás szokását: a fiúk bandákba verődve hajnalban indulnak a lányokhoz. Sajnos a városokban ezek a szokások kihalófélben vannak, különösen a tojásfestésé. Gunszt Andrea véleménye szerint ez azért van így, mert a városban élők nem tudnak annyira befelé fordulni, elmélyedni, illetve nincsenek meg azok a közösségek, amelyek ehhez elengedhetetlenek lennének. Ahogy Andrásfalvy Bertalan mondta: „A mai ember azért beteg, mert nincs mellette közösség.”
Ma már jóval egyszerűbb – jobb esetben – elmenni, és a piacon megvenni a kézműves tojást, vagy – rosszabb esetben – egyszerű matricát nyomni a tojásra, mint megfesteni. „A mai ember mindent próbál leegyszerűsíteni, ezáltal saját magát fosztja meg az örömtől. Minden tojásfestés egy fohász, egy ima. Miközben festem a jókívánságokat szimbolizáló motívumokat a tojásra, arra gondolok, annak üzenek, akinek adni fogom” – hangsúlyozta Gunszt Andrea. Mint elmondta: a pedagógusoknak óriási szerepük van a hagyomány megőrzésében: ha beviszem a gyerekeknek megmutatni az írókát, és tojást festek velük, biztos, hogy a gyereket meg fogja érinteni, azon keresztül pedig a családot is, mivel haza fogja vinni, otthon is ki akarja majd próbálni.
