Bár még folyamatban vannak az erről szóló kutatások, mégis bátran kijelenthetjük: a tojás mint jelkép, valószínűleg egyidős az emberiséggel – mondta el az mno.hu-nak Gunszt Andrea. A hímes tojások eredete a messze múltba mutat: az első, karcolással díszített tojások maradványait avar kori sírban találták meg régészek, de ókori Egyiptomból való, faragott kőtojásról is van tudomásunk – tette hozzá a pedagógus. A tojás maga az élet és a feltámadás szimbóluma. A finn nemzeti eposz, a Kalevala az élet keletkezésének szimbólumaként használja a motívumot:
Tört tojásnak alsó fele
Válik alsó földfenékké,
Tört tojásnak felső fele
A felettünk való éggé,
Sárgájának felső fele
Fényes nappá fenn az égen,
Fehérjének felső fele
A halovány holddá lészen;
Tojáson mi tarka rész volt,
Égen csillag lesz belőle,
Tojáson mi feketés volt,
Lesz belőle ég felhője.
Tojást nemcsak húsvétkor adtak egymásnak, sajátos rendszer volt ez, amely nemzedékről nemzedékre szállt, születéstől halálig kísérte az ember életútját. Egyfajta titkos jelrendszer ez, amellyel szavak nélkül is tudtak üzenni a számukra kedvesnek. Megbocsátást, segítséget kérhettek egy rokontól, baráttól, az égiek közbenjárását kérhették nehéz helyzetükben – fejtette ki Gunszt Andrea. A tojás színével és mintájával is tudtak üzenni. Piros tojást csak a lány szívéhez nagyon közel álló legény kaphatott, sárga a nem szívesen látott vendégnek jutott. Aki zöldet kapott, reménykedhetett, hogy következő évben megérik a leány szerelme, és bepirosodhat a tojás. Kék és lila a rokonoknak járt, a barna szín a tisztelet jele volt.
Különböző festőnövényekkel érték el ezeket a színeket. A zöld-barna színt például a dió héjának összeporlasztásával, majd feloldásával nyerték. Ezt az anyagot ma diófapácként is használják. A vöröshagyma száraz héjából készített főzettel érték el a vörös, vöröses barna, kökény szárított termésével, sáfrányos szeklice virágszirmával pedig a pirosas színt. A sárgát a festőrezeda, és festőrekettye főzettel, kökény szárított virágával, vagy körömvirággal, míg a kéket, liláskéket a csülleng nevű növénnyel, bodza szárított termésével, festőmályva virágával, a feketét pedig a tölgyfagubaccsal, borostyán termésével állították elő. A növényeket, növényi részeket az év során gyűjtötték, szárították, porrá törték, majd felhasználáskor főzetet készítettek belőle. Ugyanezen festőnövényeket használták textilfestésre is. Sok más festőnövény is van, hogy melyiket használták, az attól függött, hogy az adott tájegységen mi terem meg.