Bodzafába beleillesztett, tölcsér formájú, kis sárgaréz tekercs, úgynevezett íróka segítségével rajzoltak motívumokat a tojásra. Volt, amikor a tölcsér formába kemény viaszt tettek, azt megmelegítették a gyertyalángban, úgy olvasztották fel a viaszt, majd rajzoltak vele a tojásra. De használták úgy is, hogy a felmelegített viaszba mártották bele az írókát, majd azzal rajzolták meg a motívumot. Az írókázás mellett karcolással is nyertek mintákat. Minden mesterségnek volt egyfajta ügyességi mérője, egyfajta mesterségbizonyító műveletként kezdett kovácsok körében elterjedni a tojáspatkolás. Az úgynevezett berzselési technika azt jelentette, hogy valamilyen vékony szövésű anyagot tettek a tojás felszínére, alá pedig valamilyen növényt, majd így tették a különböző növényekből nyert színező folyadékba. A tojáson így nagyon szépen rajta maradt a növény rajza. Kalocsa vidékén pedig pingálták a tojást.
A motívumrendszert tekintve a különböző tájegységekre jellemző, speciális jegyeket lehet elkülöníteni. Ezt mutatja a következő grafika is. A tojásokon fellelhető motívumrendszer párhuzamosan fejlődött a népviselettel és a bútorokon található szimbólumrendszerrel. A grafikán bemutatott négyes osztás például az Árpád-kori pénzérméken is visszaköszön, a négy égtájat és a négy őselemet szimbolizálva.
A falvakban a mai napig őrzik tojásfestést, és a húsvét hétfői locsolás szokását: a fiúk bandákba verődve hajnalban indulnak a lányokhoz. Sajnos a városokban ezek a szokások kihalófélben vannak, különösen a tojásfestésé. Gunszt Andrea véleménye szerint ez azért van így, mert a városban élők nem tudnak annyira befelé fordulni, elmélyedni, illetve nincsenek meg azok a közösségek, amelyek ehhez elengedhetetlenek lennének. Ahogy Andrásfalvy Bertalan mondta: „A mai ember azért beteg, mert nincs mellette közösség.”
