Kincsessziget-túra a Gemencben

A nyolc kilométeres sétatúra a Gemenc csak engedéllyel látogatható részére viszi a látogatót.

tt
2014. 04. 10. 5:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kirándulók délelőtt sétahajóval indulnak a Gemenc Zrt. bajai kikötőjéből a Rezéti-Duna által ölelt szigetre, ahol túravezető segítségével tehetnek nyolc kilométeres sétát a Gemenc egyébként csak engedéllyel látogatható részében.

A Veránka-sziget a XIX. század végi Duna-szabályozás eredményeként, a folyó rezéti kanyarjának átvágásával jött létre. A terület viszonylagos zavartalansága miatt gazdag az állatvilága, gímszarvasok, vaddisznók nagyobb számban maradnak meg itt – mondta Csiszár Angéla szervező az MTI-nek.

A sziget belső részén, amelyet körtöltés övez, kisebb tavak alakultak ki, ahol gázlómadarak, kis- és nagykócsagok élnek, fekete gólya és réti sas is fészkel. Utóbbiakat most nem szabad megközelíteni, de a túrázók jó eséllyel megfigyelhetik a védett madarakat. A festői szépségű szigeten még igazi ártéri erdőtársulások élnek - tette hozzá.
A programon az erdőgazdaság közlése szerint előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.