Rakonczay megjárta a földi paradicsomot

A Guinness-rekorder kenus földkerülő túrája Fokvárosban félbeszakadt. Egyik szeme sír, a másik nevet. Az MNO-nak elmondta, miért.

– Hogy van a könyöke?
– Most már jól. A hajó közepén kialakított fekvőalkalmatosságon aludtam egyik éjszaka, január első napjaiban. A víz szintje fölött mintegy fél méterre volt az alvóhelyem, és itt, a négy-hat méteres hullámok között akármennyire is stabilizálja a testhelyzetét az ember, a vitorlás imbolygása miatt van esély balesetre. Egy alkalommal, amikor a  hajó erősen megdőlt, a könyökömre terhelődött az egész testsúlyom, csak egy nagy reccsenést hallottam, és éles fájdalmat éreztem. Fél óra elteltével már elég csúnya volt a könyököm, pár óra múlva pedig féldecis duzzanat volt rajta. Az orvosok telefonon azt tanácsolták, hat hétig nyújtott állapotban tartsam. A probléma az volt, hogy ha két percig nem kapaszkodik az ember – ez nyújtott kézzel nem egyszerű –, a feje is betörik a végén. Szerencsére két hét múlva már kevésbé éreztem. Az ijedség nagyobb volt.

– A második óceánátevezésekor komoly gondok akadtak a telefonjával, hetekre elvesztette a kapcsolatot a külvilággal a borulás után. Most nem kellett ettől tartani?
– Nem, most egy sokkal komolyabb, más rendszerrel működő, bizonyos szintig vízálló műholdas készülékem volt. A vitorláson a borulásveszély sem volt akut probléma, szóval ezzel nem volt gond. Egy-egy esetben telefonon is beszéltem az otthoniakkal, de inkább SMS-sel tartottam velük a kapcsolatot. Üzeneteken keresztül kaptam a napi az időjárás-jelentést is, de ennél sokkal fontosabb volt, hogy beszélni tudtam a szeretteimmel. Egy ilyen több hónapos földkerülés alatt hamar komoly szakadék alakulhat ki a normális, civilizált életmód és a nyílt vízi létezés között. A kenus óceánátevezéskor 44 napig senkivel sem tudtam beszélgetni, ezt többet nem akarom átélni.

– Kellett tréningeznie az út előtt?
– Futás, úszás, teljesítménytúrák, az aktív sport eddig is az életem része volt, így külön nem nagyon kellett készülnöm. Talán a futásból volt egy picit több, mint egyébként, hiszen előtte lefutottam egy 200 kilométeres szupermaratont.

– És a mentális felkészülés?
– Ez volt a hatodik óceánátkelésem, így mostanra kialakult egyféle rutin, de az alap változatlan. Ha az ember elindul, utána már viszi a lendület és a céltudat.

– Tavaly novemberben indult el Magyarországról, de csak december közepén hajózott ki Benalmádenából. Csak az időjárás volt az oka, hogy majd’ három hétig csak dekkolt?
– Az idő sem volt még megfelelő, fel kellett tölteni a készleteket és volt egy kisebb technikai malőr is: a generátor nem működött megfelelően...

– ...az utolsó hetekre pedig teljesen tönkrement.
– A hajó húszéves, a korábbi tulajdonosok sokat babráltak vele, így vannak nagyon régi és teljesen új alkatrészek is benne. A generátorral végig gond volt, az utolsó egy hónapra már csak a napelemből lehetett energiát nyerni. Ez picit lassította az utazást, de nem versenyen voltam. Ez egy 14 tonnás kétárbocos túrahajó, az efféle földkerülésnél pedig nem a gyorsaság számít. Van, aki nyolc év alatt teljesíti.

– Olyan ez, mint a maraton vagy egy triatlon-iron man. A lényeg, hogy ott legyen az ember, és megcsinálja...
– Igen, a teljesítmény számít.

– Kihajózott a Gibraltári-szoroson át, átkelt az Atlanti-óceánon, megközelítette a brazil partokat, majd visszakanyarodott Dél-Afrika felé. Haladhatott volna az óceán közepén, vagy végig Afrika mentén is?
– Dél-Afrikáig az ember csak úgy tud eljutni hajóval, ha átkel az óceánon, és Dél-Amerika partjaitól fordul Fokváros felé. Ugyanis csak ezen az útvonalon megfelelő a szél és az áramlás. Kétszer is próbáltam korrigálni az íven, de a nyomvonalamon látszik, hogy nekem is szélesebbre sikerült az átkelésem, mint terveztem. Dél-Afrikából észak felé sokkal egyszerűbb hajózni, mert hátszelet kap az ember. Lefelé sokat kell küzdeni a széllel. Volt persze dízel is a motoros haladáshoz, de csak a kikötői manőverekhez. A vitorlással széljárástól függően egy nap alatt nagyjából 200-250 kilométert tudtam megtenni.

– A spanyol télből indult el decemberben, hogyan változott az idő, ahogy haladt dél felé?
– 10-15 fok volt, amikor elindultam. Az északi féltekén erősebb volt a szél, átlagosan 25-30 csomóval fújt, de egyébként nem volt rossz idő. Persze ahogy közeledik az Egyenlítő, egyre melegebb van, több napon át 35-40 fok volt, igazi perzselő nyár, ez trópusi övezet. Onnantól, hogy az ember áthalad az Egyenlítőn, napról napra hűl a levegő. Jön a 30-40 csomós sarki szél, ami 5-6 fokos, némi óceánpermettel megszórva. Na, ilyen körülmények között nem egyszerű hajózni. A 28 fokos óceán 12-13 fokossá változik. Fokvárosban, ha jól emlékszem már 7 fokos volt a víz, fókák úszkáltak benne. Ősz volt, amikor megérkeztem.

– Volt meleg vize, tudott fürdeni, főzni?
– Óceánvízben fürödtem.

– De nem az óceánban?
– Ha szélcsend volt a trópusi területeken az óceánban fürödtem, aminek van egy hangulata, hiszen a víz 5 km mély. Persze erős szélben és a hideg területeken inkább kitettem egy kannát a fedélzetre, ha volt napsütés, langyos lett picit a víz. Az óceán nem olyan sós, mint az Adria, szóval elég egy alapos törülközés, nem marad só a bőrön. Ha mégis, az inkább jót tesz, mint árt. A főzésről: volt egy kicsi konyhám egy tűzhellyel, meg sok konzervvel.

– Babgulyás, pacal, sólet, szóval a klasszikusok?
– Így van. No meg liszt, olaj és a többi alapélelmiszer. Sütöttem kenyeret, lángost, palacsintát.

– Ez elég magyaros.
– Igen, ezt szeretem. Lefoglaltam magam a főzéssel. Ha minden stimmelt a hajóval, akkor többnyire így és olvasással ütöttem el az időmet.

– Ivóvíz?
– 250 liter ásványvizet vittem magammal.

– Volt egy megállója január közepén Fernando de Noronha szigetén, ahol letisztította a hajó alját. Akkor akadt olyan cikkhozzászóló, aki szerint valamit el kellett rontania, ha ilyen hamar algás lett a vitorlás.
– Fél éve volt a hajón új algagátló festék. Ha az ember a Balatonban használja, hosszabb ideig is bírja, de az Egyenlítő környékén, ahol lüktet az élet a 28-30 fokos vízben, hamar rátapadnak a potyautasok. Ráadásul az expedíció előtt is hónapokat állt a hajó a vízben, így nem csoda, ha meg kellett állni lekaparni az alját. Később ezt már nem tudtam volna megtenni, mert hideg volt a víz, a művelet pedig több órát vesz igénybe. Akik egyébként megálltak a szigetnél, mindannyian csutakolták hajójuk alját a továbbindulás előtt.

– Hogy kell elképzelnünk ezt a szigetet? Kopár, kietlen, tele kannibálokkal vagy trópusi növényzettel borított földi paradicsom?
– Egy kicsi, 10 kilométer hosszú szigetről beszélünk 350 km-re Brazília partjaitól, a hely természetvédelmi terület. Az egyik öbölben van pár ház, ezek előtt lehetett lehorgonyozni. A legtöbben Dél-Amerika felé hajóznak tovább innen. Trópusi klímája van, gyönyörű a növényzet, alattam delfinek sokasága úszkált, miközben sikáltam a hajó alját. Igazi földi paradicsom, ami után igen erős kontraszt volt 52 napig ismét egyedül hajózni a dél-afrikai Fokvárosig.

– A vitorlása Fokvárosban maradt?
– A kikötőben hagytam, igen. Csak pár napot töltöttem egy magyar családnál, aztán repültem haza. A természet gyönyörű Dél-Afrikában, de a turistáskodást nem nekem találták ki. No meg persze már vágytam haza nagyon. Azért nem volt semmi érzés, hogy Fokvárosig 80 nap alatt hajóztam le, olykor fagyos szélben, visszafelé pedig pár órán át tartott az út egy kényelmes repülőn, egy hajós katasztrófafilmet nézve, meleg ételt majszolva.

– Mennyire volt tervezett, hogy már márciusban visszajön Magyarországra, és most nem folytatja a földkerülést?
– Amikor elindultam, már benne volt a levegőben, hogy Fokvárosban hosszabb szünetet kell tartani, én persze mentem volna tovább Ausztráliáig. Néhány nappal a kikötés előtt vált biztossá, hogy a vitorlás tulajdonosa inkább biztosra megy, és nem szeretné, ha most folytatnám a földkerülést.

– Nehezen viselte a döntést?
– Egyik szemem sírt, a másik nevetett. A lendület vitt volna tovább, de nagyon jó volt hazajönni megölelni a szeretteimet.

– Mik lesznek az expedíció következő állomásai?
– Ausztráliában Sydney-ben tervezek egy megállót, aztán megkerülöm Dél-Amerikát, és valószínűleg Rióban állok meg. 80 napot és 7367 tengeri mérföldet (13 644 km) hajóztam eddig, valahol 250-300 nap lesz a teljes földkerülés.

– Mikor jöhet a folytatás?
– Most egy ideig külföldi óceán-átevezőseket fogok edzeni, és a tervezett 2015-ös Atlanti-óceán-átevező versenyre építem a hajómat. Hasonló evezőssel indulok, mint a 2006-os expedíción, csak most nem párban, hanem egyedül. Emellett persze itthon lesz sok munkám, egyetemi és célmegvalósító előadásokat tartok idehaza és külföldön, szóval nem fogok unatkozni.

– A földkerülés folytatására is készen áll azért?
– Hogyne, ugrásra kész vagyok!