Rompincéket mentettek meg a Somló-hegyen

A rompincéket ezentúl az örökbefogadó borászatok tartják tisztán.

UDM
2014. 04. 06. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cartwright Éva, a Somlói Borok Boltjának tulajdonosa szerint a kezdeményezés lényege, hogy egy ma működő somló-hegyi borászat, gazdálkodó vagy helyi vállalkozás megtisztít a bozóttól a hegy tetején lévő pincék közül egyet-egyet, hogy az újra láthatóvá és körbejárhatóvá váljék. Ezáltal a vállalkozás az adott pince „védnökévé” válik, és egyben vállalja, hogy a választott rompincét évről évre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által kijelölt időszakokban gondozza és tisztán tartja – tette hozzá.

A Somló hegy legtetején zajló mezőgazdasági művelésnek és szőlőtermelésnek az államosítás vetett véget az 1950-es évek elején, a Somlót tájvédelmi körzetté nyilvánították. Az itt lévő szőlőkhöz tartozó, kőből épült kis pincéket az elmúlt évtizedekben a bozót teljesen belepte, mára már csak néhánynak állnak a falai. A pincék kora változó, az eddig talált adatok alapján párat már a XVIII. században készült térképeken is be lehet azonosítani.

A somlói önkéntesek a Nemzeti Park segítségével és a helyi borosgazdákkal összefogva 2013-ban kezdték el a Fogadj örökbe egy rompincét! közösségi mozgalmat, amelynek eredményeképpen idén tavasszal 24 pincerom kitisztítására került sor – tájékoztatott Cartwright Éva, aki szerint Somló ezáltal újabb jelentős idegenforgalmi látványossággal gyarapodott.

Megjegyezte, hogy az elmúlt hetekben elvégzett munka milliós értéket képvisel, arra a somlóiak semmilyen külső segítséget, sem pedig pályázati pénzt nem vettek igénybe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.