A Profiles in History június 13-ai árverésének tételeire az interneten keresztül és az aukciósház kaliforniai galériájában is licitálhatnak az érdeklődők.
1806-ban írt levelében Beethoven békéltető hangnemben ír az udvari színház igazgatójának, Peter von Braun bárónak, akivel korábban összetűzésbe került egyetlen operája, a Fidelio tiszteletdíja miatt. A dokumentum a becslések szerint 150-250 ezer dollár (33-55,6 millió forint) közötti áron fog gazdát cserélni.
Az aukció legizgalmasabb tételei közé tartozik egy 1960-as évek végén elhangzott Muhammad Ali-beszéd kézirata. Az élő legendának számító ökölvívó 1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot, amiért eltiltották a bokszolástól. Ebben az időben iskolákban és egyetemeken tartott előadásokat. A dokumentumegyüttes akár a 12 ezer dolláros (2,7 millió forint) leütési árat is elérheti.
A több mint négyszáz történelmi iratot felvonultató aukción Nyikita Hruscsovtól és Al Caponétól származó dokumentumok is terítékre kerülnek.