Egyél szilvásgombócot – segíts másokon!

Már egy gombóc megevésével segíthetsz a rászorulókon, hogy ők is ételhez jussanak.

CSD
2014. 05. 30. 4:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A piknik hivatalos fizetőeszköze a gombócjegy, amelynek ára 200 forint darabonként. A több mint 16 ezer gombóc ezúttal is Buday Péter mesterszakács irányításával kerül majd a tányérokra – közölte a Baptista Szeretetszolgálat szerdán az MTI-vel.

A gyerekeknek szerveznek gombócevő versenyt, de bűvész-, zsonglőr- és bohócműsor, hagyományőrző bemutató, kerti kisvasutazás és ügyességi játékok is várják őket. A rendezvényen fellép a Marcipán trió, a Bergengóc-Zenegóc Társulat, az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola gyermek tánccsoportja. A programokat kerékpárbajnokok bemutatója, akrobatikus rock and roll előadás, kosárlabda és break műsor is színesíti.

A Nyugati pályaudvar 8. vágányáról reggel 9.30-kor és 10.30-kor nosztalgia kocsikból összeállított ingyenes járatok indulnak a parkba.

A gombócjegyekből befolyt teljes összeget a Tatár pékség a Baptista Szeretetszolgálatnak adományozza, amely ebből a pénzből egy hátrányos helyzetű település rászoruló gyermekeinek az étkeztetését támogatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.