Veprik Róbert igazgató elmondta, hogy két hete igazán ritka esemény részesei lehettek a park látogatói: a szemük előtt született, majd tette meg első tétova lépéseit egy mezopotámiai dámszarvas borjú.
A ritka, korábban már kihaltnak hitt szarvasfaj példányai, két bika és négy nőstény tavasszal érkezett Szegedre, az utóbbiak közül egy már vemhesen. A gondozók látták, hogy rövidesen meg fog születni a borjú, és abban bíztak, hogy nem lesz szükség emberi beavatkozásra az ellésnél. Nem is kellett segíteni, komplikációk nélkül jött napvilágra a szarvas.
A gondozók az első napokban kicsit aggódtak, mert pont az ellés után fordult rendkívül csapadékosra és hűvösebbre az időjárás, de a borjú – amelyről utóbb kiderült, hogy nőstény – átvészelte a májusban jött őszt, szépen cseperedik a kifutóban, anyja gondosan és féltve neveli.
A mezopotámiai dámvad hajdan nagy területen élt, a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában, ott, ahol az emberi civilizáció, az első városok kialakultak. Fontos szerepet töltött be az ottani népek mítoszaiban és hitvilágában, így a Bibliában is szó esik róla: az állat egyike annak a hét vadon élő patás fajnak, amelyet Mózes ötödik könyve felsorol mint nem tisztátalan, vagyis ehető állatot. A faj vesztét élőhelyük pusztulása, valamint a modern lőfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta. A 19. század végére már csak Iránban éltek kisebb csapatai, az 1940-es években pedig már nem találták nyomát sem, úgy gondolták, kipusztult.
1956-ben azonban egy kisebb, 25 fős populációra leltek Délnyugat-Iránban. Ekkor indult meg a faj szaporítása mesterséges körülmények között. Ma már több mint 700 egyede él vadon Iránban és Izraelben, az európai fajmegmentési programban részt vevő állatkertekben 160 példányt gondoznak.
A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál – tömege 50-70 kilogramm, testhossza 1,5 méter –, az agancsa pedig kevésbé „lapátos”. Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli – a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi –, ahol elbújhat ragadozói elől.
