Robbanás előtt eladták volna a partra vetett cetet

Az eBay keresztbe tett az aukciónak, pedig érdekes lett volna.

tt
2014. 05. 07. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eBay azonban leállította az árverést. Munkatársuk elmondása szerint az értékesítés a szabályokba ütközik, az internetes oldalon ugyanis mind az élő, mind a halott állatok árusítása tilos. A bálna tetemére hétfőig tucatnyi ajánlat érkezett, a legmagasabb kétezer dollár (mintegy 440 ezer forint) volt.

A 12 méteres ámbráscet teteme egy hete került partra az új-fundlandi St. George községben.

Az ezerfős falu saját bevallása szerint nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy eltávolítsa az oszlásnak indult tetemet, a kanadai halászati hatóság pedig visszautasította a segítségnyújtást. A falu vezetősége az oszlás következtében fellépő erős bűztől tartva döntött úgy, hogy elárverezi az interneten a cetet.

Peter Fenwick polgármester elmondása szerint a hatóságok felszólították őket, hogy távolítsák el a tetemet, ehhez azonban semmilyen segítséget nem adtak.

„Őszintén szólva ingyen is odaadnánk a bálnát, ha a felelősséget is átvállalnák érte” – fogalmazott Fenwick.

A hideg időnek köszönhetően a tetem még jó állapotban van, s a polgármester most abban reménykedik, hogy sikerül felkelteni valahol a nagyvilágban egy múzeum érdeklődését a bálna iránt.

Két másik új-fundlandi falu is hasonló gondokkal küzd, miután két kék bálnát mosott náluk partra a víz. Az egyik állat teste az oszlás során felfúvódott, ezért a robbanástól tartanak Trout River falu lakói. Egy ontariói múzeum szakértőket küld a térségbe, hogy biztonságba helyezzék és a tudomány rendelkezésére bocsássák a veszélyeztetett fajok listáján is szereplő állat tetemeit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.