Yoko Onónak sikerült eladnia lakását, nem pereskedik tovább

8,3 millió dollárért sikerült eladnia a tulajdonában lévő New York-i lakást.

UDM
2014. 05. 28. 12:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

John Lennon 81 éves özvegye tavaly nyújtott be keresetet a New York-i Village városnegyedben álló apartmanház irányító testülete ellen, azt állítva, hogy annak tagjai ellehetetlenítették számára a régóta üresen álló penthouse lakás eladását. A kereset szerint a testület mindent megtett annak érdekében, hogy üresen tartsa az ingatlant, egyebek mellett olyan új szabályok bejelentésével, amelyek megnehezítik az 530 négyzetméteres lakás renoválását.

A lakás 1995 óta volt Ono tulajdonában, ám a művész soha nem lakott az ingatlanban, mert azt fiának, Sean Lennonnak vásárolta, aki mindössze néhány évig élt ott – adta hírül a The Daily Mail című brit lap internetes kiadása.

Ono még mindig a Central Parkra néző elegáns Dakota-házban él, ahol egykor John Lennonnal lakott együtt. A Beatles egykori tagját az épület előtt ölték meg 1980-ban.

A kereset szerint Ono rendszeresen fizette a village-i lakás fenntartási és közös költségeit, ám a testület tagjai ennek ellenére tavaly szándékosan szabotálták a lakás 6,6 millió dollárért való eladását. A vásárló egy fiatal család lett volna. Ono 6,7 millió dollárra perelte be a testületet.

Lennon özvegye végül szerencsésen jött ki a dologból. A lakást 8,3 millió dollárért sikerült eladnia április 8-án. Az új tulajdonos személye ismeretlen. Az eladást követő napon a művész visszavonta keresetét. „Mindenki boldog, mi pedig továbblépünk” – fogalmazott Larry Hutcher, Ono ügyvédje.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.