A vetélkedőt sugárzó televízió honlapján megjelent beszámoló szerint Merkel pártja, a konzervatív CDU egy parlamenti képviselője, a 61 éves Wolfgang Bosbach a vetélkedő hírességeket felvonultató különkiadásának felvételén nem tudott válaszolni egy kérdésre. A nyugat-németországi Észak-Rajna–Vesztfáliából származó politikus ekkor arról kezdett beszélgetni a műsorvezetővel, hogy főnöke, a pártelnök-kancellár Angela Merkel az NDK-ban nőtt fel és valószínűleg kiismeri magát a feladványban érintett területen.
A hétfő esti adásban kiderült, a kancellárnak a hívás időpontjában máshol kellett éppen a „világot megmentenie”. Bosbach képviselő láthatóan kicsit meg is könnyebbült, hogy nem sikerült a beszélgetés. „Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy tetszett volna neki az ötlet” – mondta a dpa-nak.
Lehet, hogy Merkel rá is pirított volna Bosbachra, valahogy így: „Ne gyere most nekem valami Legyen Ön is milliomos kérdéssel, mikor éppen azzal vagyok elfoglalva, merre kell Európának továbbmennie” – magyarázta a képviselő. Mivel azóta nem találkoztak, nem derült ki, a kancellár tudta-e volna a helyes választ.
Az 500 ezer eurós (153 millió forint) kérdés egyébként így hangzott: az NDK legendás mosógépe, a WM66 többek közt arról is híres volt, hogy sok tulajdonosa a készülékkel
A: fűtőáramot termelt B: lekvárt főzött be
c: porszívózott D: nyugati rádiók adását fogta.
A helyes megoldás a B volt.
A képviselő végül 125 ezer eurós (38 millió forint) nyereménnyel távozott, melyet jótékony célra ajánlott föl.
A kvízjátéknak ez a 28. különkiadása, amelyben híres németek szerepelnek és a nyereményt jótékony célra ajánlják fel. A hírességek az eddigi adásokban 24 millió (7,3 milliárd forint) eurót gyűjtöttek össze.