Csúcson a charterpiac – egyszerűbben utazhatunk

A fapados légitársaságok egyre több charterdesztinációra nyitnak járatot.

SzE
2014. 06. 30. 7:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap hétfői cikke szerint főleg azok járnak jól, akiknek szinte mindegy, hogy mikor és hova utaznak, ők akár 40-50 százalékos kedvezményt is „megcsíphetnek”.

A Világgazdaság által megkérdezett utazási irodák szerint azonban idén nyáron kevésbé van szükség a kedvezményekre, mert az utóbbi hetekben a charterpiacon annyi járatösszevonás vagy -törlés történt, hogy a kínált kapacitás és a kereslet kiegyenlítettebb lett.

A charterpiac a lap szerint csúcson jár: elindult az első charterjárat Debrecenből a tunéziai Monastirba, beindultak a charterek az észak-ciprusi Ercan felé is, valamint landolt Budapesten az ETI – Magyarország első, saját hurghadai charterjárata – is. A fapados légitársaságok egy sor hagyományos charterdesztinációra nyitottak járatot. A debreceni reptérről Tunézia mellett a bolgár, a török és a görög tengerpartra is lehet repülni – írja az újság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.