Steve Si randevúszakértő az MTI-nek elmondta, hogy az oktatási rendszer hiányosságai és a továbbra is túlságosan tradicionális kultúra miatt a kínai fiatalok egyszerűen nem tudják, hogyan kell egy romantikus kapcsolatot kezelni. Sok esetben a partner megszólítása, randevúra hívása, az ott megfelelő viselkedés is gondokat okoz – sorolta a problémákat.
A pszichológus végzettségű szakértő 2009-ben kísérleti jelleggel indított workshopokat Sanghajban, amelyeken hasonló kérdésekre próbált választ adni. A vállalkozás olyan sikeresnek bizonyult, hogy az elmúlt öt évben több mint másfél ezer fiatalnak segített tanfolyamaival.
A legnagyobb gond a szakember szerint az, hogy a fiatalok bátortalanok, önbizalomhiánytól szenvednek, de a helyzeten a gyakran presztízskérdésként felfogott hatalmas verseny sem segít. Az egygyermekes, családközpontú társadalomban ráadásul a szülők nyomása is óriási, akik mielőbbi házasodásra sürgetik egyetlen csemetéjüket. Kínában a 27 év feletti nők és a 30 év feletti férfiak a házasodáshoz „öregnek” számítanak. A képzésre jelentkező csoportok így főképp a 20-as éveik elején és közepén járókból állnak, a férfiak túlsúlya jellemző – mondta a tanácsadó.
Si mellett ma már tucatnyi randevúszakértőt találni országszerte, ők internetes kurzusoktól kezdve csoportos foglalkozáson át személyes tanácsadásig széles skálájú segítséget ajánlanak. Sokan az elméleti képzés gyakorlatban való kipróbálásával garantálják a sikert, megint mások akár életmód- és öltözködési tanácsokkal is segítik a hozzájuk fordulókat.
A tanfolyamok ára a csoport nagyságától és az igényektől függően változik, egy-egy háromnapos workshop jellemzően 8 ezer jüan (290 ezer forint) és 10 ezer jüan (360 ezer forint) körül alakul.