A csata jeleneteit több ezer néző előtt a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző íjásztalálkozóján, a Nyílzáporon elevenítették föl a harcosok, akik között szép számmal voltak nők és gyermekek is.
A csatajelenet során az ország minden szegletéből és a határokon túlról összesereglett íjászok szabályos hadrendben – tizedekbe, rajokba és századokba sorakozva – vonultak föl az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark melletti pusztán.
Az egymást az Árpád-korban használt Huj-Huj-Hajrá csatakiáltással köszöntő harcosok közül először a lovas íjászok szálltak szembe a bajorokat alakító hagyományőrzőkkel, akik hatalmas pajzsaik mögé bújva igyekeztek védekezni. Ezt a gyalogosok kézitusája követte, majd az ezeregyszáz hagyományőrző íjász nyílzápora következett. Az íjászok előbb egymást váltva célzott lövéseket adtak le a pajzsfal mögé rejtőző ellenfélre, majd fegyverüket az ég felé irányítva egyszerre árasztották el a nyugati harcosok táborát ütőheggyel és lángokat imitáló selyemszalagokkal ellátott nyílvesszőikkel.
A nyolcadik alkalommal megszervezett Nyílzápor célja az ősök előtti tisztelgés mellett a magyar íjászhagyományok felelevenítése is. 907-ben Gyermek Lajos keleti frank király parancsára hatalmas bajor, sváb haderő vonult fel a magyarok ellen. A legendárium szerint százezren lehettek, de a mértékadó becslések szerint is többszörös túlerőben voltak a magyarokkal szemben. A kisebb magyar lovas csapatok már a határvidéken, a gyepükön is meg-megtámadták a bajor csapatokat, ezzel lassítva felvonulásukat a Duna két partján. A végső összecsapásra pedig a mai Pozsony közelében került sor. A csata menetéről keveset tudni, de a magyarok fölényes győzelmet arattak a túlerőben lévő ellenség fölött, a legenda szerint azonban súlyos árat fizettek érte, Árpád fejedelem halálos sebet kapott.
