Rekordott döntött az idei birkafőző-fesztivál

A XVI. karcagi birkafőző-fesztivál szombati versenynapján több mint háromszáz birkát főztek meg.

TyD
2014. 06. 28. 18:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Őseinek hagyományait folytatjuk akkor, amikor a régi szokások szerint elkészítjük a birkát június utolsó szombatján” – mondta a fesztivál megnyitóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a több ezer vendéget köszöntve arról beszélt: minden fesztiválon „megünnepeljük magunkat is, hiszen ilyenkor találkozunk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, és azokat a szálakat tudjuk egy kicsit újraszőni, amelyek a hétköznapokat is bearanyozzák”.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök azt emelte ki, hogy a nemzetet a szép magyar beszéd, a zene, a kultúra, a hagyományok tisztelete, „a fáradságos harccal teli, de mégis győzedelmes történelmünk mellett édesanyánk főztje és az ízek világa is összetartja”.

A főzőverseny eredményhirdetésén átadták a társadalmi és a Benke László többszörös világbajnok mesterszakács vezette szakmai zsűri által odaítélt díjakat.

Az idei fesztivál díszvendég települése Kalocsa volt, a város fotókiállításon mutatkozott be a helyi múzeumban, a szintén hungarikum kalocsai népművészet motívumait felhasználva pingáló-, tojásfestő-, kézihímző- és porcelánfestő-bemutatót tartottak.

A kulturális és szórakoztató műsorok már péntek délután megkezdődtek, és szombaton késő estig kínálnak kikapcsolódást elsősorban a zenés műfajokban, többek között Tolvai Renáta, Muri Enikő és a Bikini együttes fellépésével.

A karcagi rendezvény új színfoltjaként az Ökopresszóban változatos programok várták az érdeklődőket, interaktív módszerekkel, gyerekeknek is érthető módon hívták fel a figyelmet a környezeti problémákra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.