Pompeji archív filmfelvételeken

A harmincas években Pompejiről készült felvételeket tettek közzé a világhálón.

2014. 07. 24. 6:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A régi olasz filmhíradókban a pompeji ásatásokról vetített fekete-fehér kockákat tett fel honlapjára kedden a La Repubblica című olasz napilap az olasz filmarchívum közreműködésével.

Az 1934-ben Rómát Nápollyal és a dél-olasz várost Pompejivel összekötő népvasút első útja, az ásatások romjai között hosszú télikabátban sétálók csoportja és a füstölgő Vezúv is látható azon a tizenhárom rövidfilmen, amelyet a harmincas években forgattak a régészeti területen és környékén.

A filmhíradóknak szánt kockákat az 1924-ben alapított, és a Benito Mussolini vezette fasiszta állam szócsövévé vált Luce filmintézet rögzítette a Cinecitta filmgyár számára. A felvételeket az olasz politikát dicsőítő szöveg kíséri, és fasiszta jelképek is feltűnnek bennük.

A harmincas évek óta most először látható felvételeknek nemcsak történelmi, hanem régészeti jelentőségük is van, mivel a filmek a pompeji ásatásoknak az 1943-as bombázások előtti állagát mutatják: egyebek között a gladiátoriskolát (Schola Armaturarum) és freskóit, amelyek örökre elvesztek a második világháborús omlásokban. Az iskolát később restaurálták, de 2010 novemberében az eső elmosta az épület falát, és azóta sem állították helyre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.