A Roxfort igazgatójától kapott levelet a kislány

Dumbledore nevében írt levelet a texasi vérengzés ifjú túlélőjének J. K. Rowling.

UDM
2014. 08. 08. 18:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 15 éves Cassidy Stay szüleit és négy testvérét veszítette el a július 9-ei houstoni vérengzésben. Csodával határos módon ő túlélte a lövöldözést: sebesülten fekve úgy menekült meg, hogy halottnak tettette magát. Most nagyapjával él. A bűntényt a kislány nagynénjének volt férje követte el.

A tragédia és a fájdalom közepette a kislánynak sikerült annyi erőt gyűjtenie, hogy fel tudott szólalni a mészárlás áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen.

Albus Dumbledore-nak a regénysorozat harmadik darabjának egyik filmbeli mondatát idézte. Az igazgató az ünnepélyes tanévnyitó lakomán ekkor arról beszél, hogy a legsötétebb pillanatokban is meg lehet találni a boldogságot, csak emlékezni kell rá, hogy fényt gyújtsunk.

A megindító pillanat sokak számára azt mutatta meg, hogy a Rowling teremtette regényalakok utat találnak a fiatalok szívéhez.

A megemlékezés után internetes kampány indult, amelyben azt kérték a brit írótól, vegye fel a kapcsolatot Cassidyvel.

Rowlingnak az az ötlete támadt, hogy a regénysorozat legendás varázslója, a Roxfort (Hogwarts) Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskola igazgatója nevében írjon a kislánynak. A lila tintával írt levél végén a jóságos mágus aláírása állt.

Az írás tartalma nem került nyilvánosságra, a szerző egyik szóvivője szerint „magánlevélről” van szó. Annyit tudni csak, hogy Cassidy Stay kapott egy varázspálcát és egy értesítést is, amelyben az áll, hogy felvételt nyert a Roxfortba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.