A jelentés a 2009–2010-es országos egészségügyi és táplálkozási felmérés adatain alapul. A kutatók azt állapították meg, hogy a 6-18 éves amerikai gyerekek több mint 90 százaléka több sót eszik, mint amennyi egészséges lenne: átlagosan körülbelül napi 3,3 milligrammot, és ebbe nem számolták bele az asztalnál az ételhez adott sót. Az amerikai gyerekek számára ajánlott napi nátriumbevitel kevesebb, mint 2,3 milligramm.
A jelentés alapján a nátriumbevitel mintegy 65 százaléka bolti készételből, 13 százaléka gyors- vagy pizzaéttermek fogásaiból, kilenc százaléka az iskolai menzáról származik. Az amerikai gyerekek sófogyasztásának körülbelül 43 százaléka csak tízféle ételből áll össze, ezek a pizza, a kenyér és a péksütemények, a felvágottak és húskészítmények, a rágcsálnivalók, a szendvicsfélék, a sajt, a csirkefalatok, a tésztaételek, a mexikói fogások és a kész levesek.
„Túl sok gyerek eszik túl sok sót, az eredmény a felnőttkori magas vérnyomás és a szívbetegségek kockázatának növekedése. A legtöbb só a készételből és a gyorséttermi fogásokból származik, nem a sószóróból. Ha csökkentjük a sófogyasztást, azzal segítünk, hogy elkerüljék a tragikus és költséges egészségügyi következményeket" – mondta Tom Frieden, az amerikai Betegségmegelőzési Központ (CDC) igazgatója.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott maximális sóbevitel 5 gramm naponta, amely egy teáskanálnyi mennyiségnek felel meg. 2008-ban Magyarország is csatlakozott az Európai Bizottság sócsökkentő keretprogramjához, ehhez kapcsolódóan megszületett a magyar ajánlás is, mely szintén maximum 5 gramm/nap sóbevitelt javasol.