Nemi bűncselekmény a meztelen fotók közzététele?

„Bárki, aki megnézte azokat a képeket, szexuális kihágást követett el. Önöknek lapítaniuk kellene a szégyentől!”

2014. 10. 08. 8:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemi bűncselekménynek nevezte Jennifer Lawrence Oscar-díjas amerikai színésznő azt, hogy augusztus végén egy vagy több hacker az interneten róla készült privát meztelen fotókat tett közzé.

„Ez nem botrány, hanem nemi bűncselekmény” – hangoztatta a 24 éves filmsztár a Vanity Fair Magazin internetes kiadásában kedden megjelent nyilatkozatában.

Lawrence a szexuális kizsákmányoláshoz és erőszakhoz hasonlította azt, hogy valaki hasznot akart húzni ilyen felvételekből. Az emberiességtől elszakadtnak, felelőtlennek és üresnek nevezte az elkövetőt. Nem kímélte azokat sem, akik a számítógép monitorán a szemüket legeltették a felvételein.

„Bárki, aki megnézte azokat a képeket, szexuális kihágást követett el. Önöknek lapítaniuk kellene a szégyentől” – mondta.

Kitért arra is, hogy nem akar dühbe gurulni, amikor az ismerősei elismerik, hogy látták a fotóit. Ilyenkor arra gondol, nem engedte meg nekik, hogy a meztelen testét nézegessék.

Pőre fotóinak közzétételét követően a színésznő most szólalt meg először a nyilvánosság előtt. Nyilatkozatát teljes terjedelemben novemberi számában közli majd a Vanity Fair magazin.

Jennifer Lawrence mellett állítólag a nemzetközi művészvilág és szórakoztatóipar mintegy 100 ismert női szereplőjének képeit is feltöltötték a világhálóra. Közöttük volt Ariana Grande, Mary Elizabeth Winstead, Kate Upton, Lea Michelle, Rihanna, Victoria Justice, Kirsten Dunst, Kristen Ritter, Yvonne Strahovski, Bar Rafaeli, Cara Delevingne, Kim Kardashian, Mary-Kate Olsen és mások.

Az Apple szeptember 2-án cáfolta, hogy a rendszereinek, köztük az iCloud feltörésével juthattak hackerek sztárokról készült meztelen felvételekhez. A cég ugyanakkor elismerte, hogy egyes celebek fiókjaihoz célzott támadások eredményeképpen – felhasználói nevek, jelszavak és biztonsági kérdések ismeretében – hozzáfértek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.