Trombózisveszély: Daganatos betegként nagyobb a kockázat

A daganatos betegségek többszörösére növelik a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázatát.

Egyes tumortípusokban erősebb, más daganatoknál kisebb a trombózis valószínűsége, az egyéni kockázatot számtalan tényező befolyásolja, s ezek idővel változnak is. Az viszont általánosan kijelenthető: valamennyi rosszindulatú daganat esetén jelentősen nagyobb a trombóziskockázat, mint daganat nélkül, s a mélyvénás trombózis súlyosabb lefolyású lehet a rákbetegeknél.

A veszélyt tovább fokozza a magas életkor, a nagyműtét, a hosszabb kórházi vagy otthoni ágyhoz kötött állapot, valamint a kemoterápiás kezelések is, ezért a daganatos betegeknek és családtagjaiknak is ismerniük kell a veszélyeket, a figyelmeztető tüneteket, s hogy mit tehetnek önmaguk a megelőzés érdekében.

A mélyvénás trombózis véralvadási zavar következménye: a vér áramlásának, a vér összetételének, illetve magának az érfalnak a megváltozása miatt vérrög alakul ki a szervezetben, amely növekedhet, elzárhatja a vért a szív felé visszavezető vénát, illetve ha a vérrög (latinul trombus) leszakad, az eljuthat akár a tüdőbe is, s ott elzáródást, azaz tüdőembóliát okozva a beteg életét is veszélyezteti. A tüdőembóliák több mint 90 százaléka mélyvénás trombózis következménye, s becslések szerint minden negyedik tüdőembólia olyan hirtelen következik be, hogy nincs idő sem a betegség felismerésére, sem annak kezelésére, így nem tudnak a betegen segíteni.

– Az embereknek akár a negyede is élhet együtt olyan genetikai hibával, amely kisebb-nagyobb mértékben trombózisra hajlamosít. Ezek az öröklött genetikai hibák laboratóriumi vérvizsgálattal ugyan kimutathatók, ám általános népegészségügyi szűrés nem indokolt, mert önmagukban ezek az eltérések nem okoznak gondot. A probléma akkor jelentkezik, ha a veleszületett rendellenességhez további provokáló tényezők társulnak – magyarázza prof. dr. Boda Zoltán, a Debreceni Egyetem Thrombosis és Haemostasis Központjának orvosszakmai igazgatója.

Ilyen, az életünk során szerzett tényező egyrészt az életkor, másrészt minden olyan állapot, betegség vagy gyógyszer, amely befolyásolhatja a véralvadást. Fiatalabb korban ezek között lehet említeni a hormonális fogamzásgátlást, a terhességet, majd a szülés utáni gyermekágyas időszakot, az órákon át való passzivitással járó repülő- vagy autóutakat.

A legnagyobb kockázatnövekedéssel ugyanakkor a műtétek és az ágyhoz kötöttség jár: az ortopédiai operációk – például térd- vagy csípőprotézis beültetés – vagy a hasi nagyműtétek utáni hónapokban rendkívül megnövekszik a mélyvénás trombózis eshetősége, ezért ezekben az esetekben a sebészeti osztályokon rutinszerűen alkalmaznak megelőzés gyanánt véralvadásgátló kezelést. Erre különösen oda kell figyelni azoknál, akiknek a családjában már fordult elő trombózis, illetve akiknek már életük során volt mélyvénás trombózisuk, mert az ő kockázatuk jelentősen nagyobb egy következő érelzáródásra.

Egy daganatos betegség diagnózisa önmagában is megnöveli a trombózis kockázatát. Ez olyannyira igaz, hogy amikor egy idősebb beteget mélyvénás trombózissal látnak el, akkor indokolt lehet kivizsgálást indítani olyan irányba is, hogy a baj hátterében netán nem egy addig ismeretlen daganatos betegség áll-e? Nem kirívó eset ugyanis, hogy egy trombózis hívja fel a figyelmet először a szervezetben zajló rosszindulatú folyamatra.

A daganatos betegség több módon is kihat a vérképzőrendszerre. Amint Boda Zoltán magyarázza, a daganatsejtek a véralvadást fokozó (trombogén) enzimet is termelnek, emiatt már a betegség megjelenése is fokozza a kockázatot. Mélyvénás trombózis szempontjából nagy kockázatúnak számít a gyomor, a vastagbél- és végbél, a tüdő, az agy, a petefészek, a hasnyálmirigy daganatos betegsége, továbbá a leukémia és a limfóma is, valamint egyes szakirodalmi publikációk szintén ide sorolják a hólyagdaganatokat.

Kisebb kockázati besorolással bírnak a fej-nyaki régió daganatai és az emlődaganatok, míg a prosztata, a nyelőcső, a méhnyak, a méhtest tumorai közepes kockázatúak. A daganattípustól függetlenül igaz azonban, hogy bármelyik rosszindulatú betegséggel diagnosztizált embernél magasabb a trombózisveszély, mint az egészségeseknél.

A helyzetet nehezíti, hogy nemcsak a daganatos betegség hajlamosít trombózisra, hanem a daganatellenes kezelések is. Amint írtuk, a műtétek általában is hordoznak kockázatot, ez alól pedig nem kivételek a daganatsebészeti operációk sem. Kórházi benn- fekvést követően hetekig, hosszú hónapokig is fokozott lehet a trombóziskockázat – a mélyvénás trombózisok kétharmada kórházi kezelést követő 3 hónapon belül következik be.

Mára az is bebizonyosodott, hogy nemcsak a sebészeknek, hanem az onkológusoknak is ügyelniük kell a trombóziskockázatra, mert a rák ellen hatékony egyes kemoterápiák és célzott daganatellenes gyógyszeres kezelések, valamint a hormonkezelések egy része ugyancsak növeli a trombózis előfordulásának valószínűségét. A különféle tényezők pedig egy rákbetegnél összeadódnak, emiatt a daganatos betegeknél rendszeresen fel kell mérni a trombózis kockázatát. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinél szükséges véralvadásgátló kezelést alkalmazni, sőt annak kifejezett ellenjavallatai is vannak.

A hematológusok 2010-ben több mint húsz társszakmával egyeztetve tették közzé a részletes terápiás irányelveket, amelyek különféle kockázati csoportokat megállapítva adnak útmutatást számos orvosi szakmának ahhoz, hogy adott szituációkban indokolt-e, s ha igen, milyen típusú vérrögképződés-gátló kezelés szükséges. Az viszont általánosan leszögezhető: az érintetteknek fontos tisztában lenniük azzal, hogy esetükben mekkora a trombóziskockázat.

– A mélyvénás trombózis mintegy 90 százaléka a lábakban alakul ki, ritka hogy a probléma a karokban vagy a hasi vénák területén jelentkezik, de teljesen ezt sem lehet kizárni – szögezi le prof. dr. Losonczy Hajna, a Pécsi Tudományegyetem I. Számú Belgyógyászati Klinikájának hematológusa.

A mélyvénás trombózist a láb duzzadása, megdagadása, fájdalma, olykor melegség és kipirosodás kísérheti, amely jelentkezhet a lábfejnél, a bokánál, a vádliban, de a combban is, a fájdalom olykor hasonlít az izomlázra. Ezek a leggyakoribb tünetek, ám a trombózis sokszor alattomosan alakul ki, az esetek több mint felében egyáltalán nincsenek vagy nem egyértelműek a panaszok, ezért nem is gondolnak rá.

Losonczy Hajna azzal folytatja: ha már tüdőembólia alakult ki, a jellemző tünetek a légszomj és fulladás, mély lélegzetvételre vagy köhögésre súlyosbodó mellkasfájdalom. A tüdő- embóliát kísérheti rossz közérzet, szapora szívverés, szorongás, ritkábban előfordulhat véres köpet, szédülés, eszméletvesztés.

A mélyvénás trombózis az esetek egy részében – különösen a fennálló kockázati tényezők ismeretében – fizikális vizsgálattal is megállapítható, például amikor szemmel látható az egyik láb extrém megdagadása, a bőr elszíneződése. A diagnózis alapja egyébként a végtagok esetében a Doppler ultrahang vizsgálat, a tüdőnél a CT vagy MR, illetve mindkét esetben a laboratóriumi vizsgálat. Utóbbi a D-dimer szint meghatározásával történik: a D-dimer a vérrögről leszakadó kis molekula. Az emelkedett D-dimer szintet ugyan nemcsak mélyvénás trombózis okozhatja, viszont ha ez a laboratóriumi érték normális, ki lehet zárni a trombózist.

A beteg is tehet azért, hogy csökkentse a trombózisképződés kockázatát. Ezt szolgálja, hogy egy műtétet követően, amint az állapota megengedi, az ágyban, majd a kórteremben, a folyosón is mozogjon, tornázzon, s odahaza se hagyja el magát. Az átmozgatás mellett kompressziós harisnya viselése is hozzájárul ahhoz, hogy az alsó végtagokat nyomás alatt tartva segítse a vér visszaáramlását a szív felé.

A fizikális praktikák segítenek ugyan, de a gyógyszeres trombózisgátlást nem váltják ki. Nem daganatos betegeknél a trombózis gyanújának felmerülésekor akár a háziorvos is azonnal adhat vérrögképződés-gátló (latinul antikoaguláns) kezelést addig is, amíg a kivizsgálások megtörténnek, majd annak alapján a belgyógyász, hematológus szakorvos beállítja a megfelelő kezelést.

Nagyműtétek után a trombózismegelőző kezelést néhány napon át injekciós formában biztosítják, majd rendszeres laboratóriumi kontrollok mellett évtizedek óta a K-vitamin véralvadás-fokozó hatását gátló gyógyszert alkalmaznak. Mivel a véralvadásgátló hatást az elfogyasztott ételek, például a K-vitamint tartalmazó zöldségfélék szezonális változása, valamint időközben fellépő más betegségek és bevett gyógyszerek is befolyásolják, ezért fegyelmezett életmódra, akár élethosszig tartó orvosi ellenőrzésre, rendszeres laboratóriumi vérvételekre van szükség. A betegek egy részénél indíthatnak olyan új típusú terápiákat is, amelyek közvetlenül a véralvadásért felelős vérfaktort gátolják, s hatásukat nem befolyásolja az étrend.

Rákbetegség esetén az átlagosnál is nagyobb körültekintéssel kell eljárni, mert a daganatos folyamat a vérképzőrendszert nemcsak a túlzott véralvadás, hanem a másik véglet, a túlzott vérzékenység irányába is eltolhatja, sőt a két kockázat egyidejűleg is fennállhat. Ez azt jelenti: a trombózisgátló kezelést szoros kontroll és rendszeres felülbírálás mellett kell alkalmazni. Ahogyan a daganatellenes kezelésre, úgy a trombózis megelőzésére is igaz: minden esetben személyre szabott, az egyéni tényezőket mérlegelő, s az aktuális állapot változását követő kezelésre van szükség a megfelelő egyensúly megtartásához.

További hasznos és érdekes cikkeket olvashatnak a Rákgyógyítás.hu oldalán.