A boltok polcait elárasztó étrend-kiegészítők engedélyezéséről, a szerek származásáról és az ártalmas hozzávalókról dr. Schreiberné Molnár Erzsébetet, az OÉTI főigazgató-helyettesét kérdeztük.
– A Gazdasági Versenyhivatal néhány napja 25 milliós bírságot rótt ki a Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.-re jogsértő magatartás miatt, mivel úgy hirdették a szert, mint ami alkalmas a ráksejtek elpusztítására. Mit gondol az ügyről, milyen gyakran fordulhat elő ilyen megtévesztés?
– Ez a példa is jól mutatja, miért olyan lényeges azt vizsgálni, hogy mi szerepel a termék csomagolásán. Élelmiszernek a rendeletek szerint ugyanis nem tulajdonítható sem preventív (megelőző), sem kuratív (gyógyító) hatás, így a Kft. eljárása jogszabályba ütközött. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az egyik leginkább kiszolgáltatott csoport esetében történt, ezért is a nagy összegű bírság, a termék reklámozása a rákos betegeket vezette félre. Ilyen esetek ellen fel kell lépni.
– Milyen információkkal rendelkeztek a termékről, hogyan értékelték azt?
– Az OÉTI a Culevit tablettát és italport speciális gyógyászati célra szánt tápszerként notifikálta, melynek célja a daganatos betegek táplálása, és nem a betegség kezelése, gyógyítása, megelőzése. A Culevit mint speciális gyógyászati célra szánt tápszer, az Országos Onkológiai Intézet támogató szakvéleménye alapján kizárólag orvosi ellenőrzés mellett alkalmazható daganatos betegek táplálására. AZ OÉTI-hez benyújtott címketerv és vásárlói tájékoztató nem tartalmazott betegségek kezelésére, gyógyítására vonatkozó kijelentést vagy utalást.
– Mit jelent az, hogy „különleges táplálkozási célú élelmiszernek minősülő, azon belül a speciális gyógyászati célra szánt tápszer”? A Culeviten kívül van még ilyen forgalomban?
– Ezek a különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszerek kategóriájába tartoznak, azon belül is a speciális tápszerek közé. Ez azt jelenti, hogy valamilyen betegség miatt bizonyos táplálékok, tápanyagok felszívódása nehezebb, ezért ezekből többre, más formában is szüksége van a szervezetnek. De szó nincs arról, hogy ez a tápanyag gyógyít, kezel, vagy megelőz. Mindössze biztosítja a beteg tápanyagszükségletét. A napi étrend egy részét, vagy egészét helyettesítő fogyasztószerek is egy speciális csoportot képviselnek a különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszerek között, de megtalálhatók étrend-kiegészítőként is. A fogyókúránál alkalmazott étrend-kiegészítők esetében is figyelni kell az összetevőkre. Most nagyon fellendült az ördögnyelv forgalmazása, korábban a zöld teát, krómot vagy ananászt tartalmazó termékek voltak divatosak. Ezek nem ártalmasak, de itt sem szabad semmilyen módon a fogyás mértékére és gyorsaságára utalni. Fontos felhívni a fogyasztók figyelmét azonban arra, hogy az étrendjük megváltoztatása és rendszeres testmozgás nélkül pár kapszulától nem fognak lefogyni.